Fellendítenék a 4-es metrót

Fellendítenék a 4-es metrót

Májustól végleg átszervezné a felszíni buszforgalmat a Budapesti Közlekedési Központ, ezért március közepéig várják az utasok véleményét. A tervek szerint néhány járat megszűnne, több vonal hosszabb lenne, de a lényeg, hogy nem a négyes metróval párhuzamosan közlekedne.

Egyszer már 2015 őszén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) meghirdette a csaknem két éve átadott metróvonal feletti felszíni közlekedés átszervezését. Tavaly a BKK honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetésre számos vélemény érkezett, amelyek egy részét be is építették az új elképzelésbe.

Hírdetés

Eszerint a legismertebb járatok közül a 8-as busz útvonala meghosszabbodna, ezután a metró kelenföldi végállomásától Újpalotáig járna, a vonalon csak csuklós autóbuszok közlekednének. Ezzel párhuzamosan megszűnne a 107-es járat, amelyet többek között éppen a 8-as és a 7-es buszok helyettesíthetnek. Megszűnhet a Budatétényt Újpalotával összekötő 233-as vonal, illetve a Gazdagrét és a Bosnyák tér között közlekedő 239-es járat is. Az eddigi 101-es járat „E” jelzéssel gyorsjáratként működne tovább, útvonala Budatétény és a Kelenföldi pályaudvar között a reggeli és délutáni csúcsidőszakban módosulna. Szintén változó útvonalakkal közlekedhetnek majd a buszok Gazdagrét és Kelenföld között, és módosulnak az Infoparkot megközelítő járatok. Az Őrmező térségében a Budaörsi úton megépítendő úgynevezett különszintű csomópont segítheti majd a közösségi közlekedést, és a BKK szerint a kelenvölgyiek is jól járnak a változtatásokkal. A gellérthegyi Naphegy térről a 178-as busz a Keleti pályaudvar helyett a Lánchídon át a Deák Ferenc térig közlekedhet, a 133-as járat pedig több megállóban is megállhat májustól. Mindezekről március 16-ig várják az újabb véleményeket a BKK.hu oldalon.

A napokban számos budapesti útszakasz felújítása is megkezdődik. Így az óbudai Nagyszombat utca a Lajos utca és Bécsi út között, Józsefvárosban a Teleki téri csomópont, a XVI. kerületi Csömöri út János utca és Szlovák utca közötti része, a kőbányai Keresztúri út vasúti átjáró és Határmalom utca közötti szakasza újul meg. Zuglóban korszerűsítik a Hősök terétől a Kós Károly sétányon át a Hermina útig vezető kerékpáros-főútvonalat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »