Fellélegezhetnek a perzsák: Amerika "kiáll az iráni nép mellett"

Iránt ostorozta az emberi jogok megsértése miatt Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője a washingtoni külügyminisztériumban csütörtökön mondott beszédében.

A tárcavezető szerint a jogsértéseket az iráni hatóságok akkor követték el, amikor erőszakosan léptek fel az elmúlt hetekben kibontakozott tüntetéshullám résztvevői ellen. Pompeo egyúttal bejelentette, hogy az amerikai kormányzat szankciókkal büntet két olyan iráni bírót, aki tüntetők és emberi jogaikat gyakorló irániak elleni perekben hozott ítéletet.

Pompeo képmutatással vádolta az iráni tisztségviselőket, mert szerinte megfosztják az állampolgárokat – különösen az etnikai és vallási kisebbségekhez tartozókat – az alkotmányos jogaiktól. Közölte, hogy Iránt a vallásszabadság helyzete miatt a különlegesen aggodalomra okot adó országok közé sorolta be, ami azt jelenti, hogy könnyebben kiszabhatók büntető intézkedések a teheráni kormányzat ellen. Bejelentette egyúttal, hogy az emberi jogokat megsértő tisztségviselők és családtagjaik ellen Washington utazási korlátozásokat vezet be.

Hírdetés

„Az Egyesült Államok Trump elnöksége alatt kiállt és a jövőben is kiáll az iráni nép mellett” – hangoztatta Mike Pompeo. Hozzáfűzte, hogy az iráni rendszer megbékítése egyszerűen nem fog működni.

Pompeo beszédével szinte egy időben hozta nyilvánosságra az amerikai pénzügyminisztérium, hogy szankciókat foganatosított a Pompeo által említett két iráni bíró ellen. A közlemény szerint a két bíró részt vett azokban az amerikai kormányzat által kirakatpereknek minősített perekben, amelyek során politikai aktivistákat, ügyvédeket, újságírókat, etnikai és vallási kisebbségi csoportokat ítéltek hosszas börtönbüntetésre, vagy akár halálra is, pusztán azért, mert gyakorolták a gyülekezési- és szólásszabadsághoz való jogaikat.

A szankciók értelmében a két bíró – akik most bizonyára nagyon szomorúak emiatt – esetleges amerikai vagyonát vagy javait befagyasztják, az amerikai állampolgároknak pedig megtiltják, hogy bármiféle üzleti kapcsolatban álljanak velük.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »