Fellebbezés: a magyarok mellé állt Dél-Korea is

Fellebbezés: a magyarok mellé állt Dél-Korea is

A koreaiakkal az elődöntőben történtek hasonló dolgok a kínaiakkal szemben, mint Liu Shaolin Sándorral a döntőben.

Hétfőn a pekingi olimpia férfi 1000 méteres short track versenyszámának döntőjében Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang volt érdekelt magyar részről, rajtuk kívül három kínai korcsolyázó jutott a fináléba. A futamban Liu Shaolin és kínai ellenfele kölcsönösen lökdöste egymást a pozícióért harcolás közben, a célba éréskor pedig a kínai rivális két kézzel próbálta visszahúzni a magyar versenyzőt. Liu Shaolin végül elsőként haladt át a célvonalon, ám utólag a versenybírók két sárga lappal nemcsak megbüntették, de az egész mezőny végére is sorolták. A célba negyedikként beérő Liu Shaoang így bronzérmes lett, Liu Shaolin kizárásával azonban a magyar csapat nem értett egyet, megóvta a végeredményt, de ezt elutasították.

Kedden a dél-koreaiak ugyancsak hivatalos panaszt nyújtottak be a NOB-hoz és a Nemzetközi Korcsolya Szövetséghez (ISU) a pekingi bíráskodás miatt.

„A kérvényünket hamarosan eljuttatjuk a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz is, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, amit az elődöntőben láttunk, amikor Hvang Te Hont, valamint Li Dzsun Szeót kizárták szabálytalanságra hivatkozva” – jelentette ki Jun Hong Geun csapatvezető.

Hírdetés

A csapatvezetéstől

Csoj Jong Ku közölte, a fináléban Liu Shaolin kizárása is megkérdőjelezhető ítélet volt.

„A hajrában Zsen Ce-vej mindkét keze Liu lábán volt, így érthetetlen, hogy miért a magyart büntették meg. Az ISU évente finomítja a szabályokat, de a végső döntést a főbíró hozza meg, és csak az ő helyes ítéletén múlik minden” – érvelt.

Jun Hong Geun hozzátette: a sportág egyik fellegvárának számító Koreai Köztársaságból sokan üzenték a közösségi oldalakon, hogy a csapatnak haza kellene térnie.

„Még sok verseny van hátra, ezért úgy döntöttünk, hogy maradunk. Közben viszont mindent megteszünk, hogy hangoztassuk a tiltakozásunkat a büntetések ellen” – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »