Fellebbez a 97 éves titkárnő a náciként való elítélése ellen

Németországban egy 97 éves nő fellebbez az elítélése ellen, amelyben több mint 10 000 gyilkosságban való közreműködésben találták bűnösnek, mert a nácik stutthofi koncentrációs táborának parancsnokának titkárnője volt – írja az ABC News.

Több mint 10 ezer, a nácik által a II. világháború idején elkövetett emberölésben való közreműködésben találta bűnösnek a bíróság Németországban a most 97 éves Irmgard Furchnert.

Furchner az egykori stutthofi koncentrációs tábor SS-parancsnokának titkára volt. A település ma Lengyelország területén található Sztutowo néven. Ennek közelében, Danzig – a mai Gdansk (középkori magyar nevén Dancka) – városától nagyjából 35 kilométerre működött a tábor, mely az első német koncentrációs tábor volt, melyet a német határokon túl állítottak fel, megszállt területen. Egyben ez volt az utolsó tábor, melyet a szövetségesek a háború végén, május 9-én felszabadítottak.

Az Itzehoe állam bírósága december 20-án hozott ítéletében: két év felfüggesztett börtönt szabott ki. 

A bíróság szerdán közölte, hogy mind a védelem, mind a felperestárs ügyvédje fellebbezést nyújtott be a Szövetségi Bírósághoz.

Hírdetés

Egyelőre nem volt világos, hogy a szövetségi bíróság mikor tárgyalja tovább az ügyet.

Irmgard Furchnert azzal vádolták, hogy része volt annak az apparátusnak, amely 1943 júniusa és 1945 áprilisa között segítette a Danzig melletti tábor működését.

Kép

Fellebbez – origo/resonant news

Az ügy az elmúlt évtizedben létrejött német jogi precedensre támaszkodott.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »