Felkészületlen sofőrök az utakon – egyértelmű választ adott az ITM

Felkészületlen sofőrök az utakon – egyértelmű választ adott az ITM

A szakma egy része azt kérte, hogy a kormány vezesse be újra a rutinvizsgákat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elődje, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy 2011 végén hozott rendeletével szüntette meg 2012 januárjától azt az eljárást, amely szerint az autóvezetést tanulóknak külön vizsgázniuk kellett egy rutintanpályán. Azóta a parkolási technikák ismeretét a forgalmi vizsga keretében kell bemutatniuk a tanulóvezetőknek, a vizsga idejét ezért 50 percesre emelték.

Hírdetés

Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke a VG szeptemberi cikkében vetette fel, hogy érdemes lenne visszahozni a rutinvizsgát, mert szerinte sok tanuló úgy ül a volán mögé és megy ki forgalomba, hogy nincs megfelelően felkészítve. „Ez egy előzetes szűrés lenne, megmérettetnének a tanulók a vezetésre. Sokan ugyanis a rutinoktatás hiányában buknak meg, és jutnak el a negyedik, ötödik forgalmi vizsgájukhoz” – vélekedett.

A vg.hu most azt írta, hogy válaszolt nekik a fenti felvetésre az ITM, közölve: a rutinvizsga elsősorban a vezetni tanulók és a képzőszervek költségeinek csökkentése érdekében szűnt meg, és nem is szándékoznak visszahozni. Mint közölték, „a leendő járművezetők azonban a valós folyamatokhoz a lehető legjobban közelítő környezetben készíthetők fel hatékonyan az önálló közlekedésre. Megszerzett tudásukról sem adhatnak érdemben számot a forgalomtól elzárt, ingerszegény gyakorlópályákon.”

Később hozzáteszik, hogy vizsgázniuk is jobb a valós körülmények között, ezért a B kategóriás járműkezelési vizsga intézményének esetleges feltámasztása ebből a szempontból visszalépés lenne, az tehát szakmailag nem indokolt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »