Felkavarhatja az állóvizet Botka

Felkavarhatja az állóvizet Botka

Eltérő, helyenként távolságtartó reakciókat váltott ki a lapunk által megkérdezett baloldali ellenzéki pártokban Botka László azon nyilatkozata, miszerint három feltétel teljesítése esetén elvállalja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget. Szeged szocialista polgármestere a 168 Órának nyilatkozva azt mondta, közös ellenzéki listát akar, és azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson (ez az előválasztást jelentené), továbbá megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is.

Botka szerint a választóknak most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban, s ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt érnek el két év múlva. – „Azt mondják, nem akarok szerepet vállalni? A francokat nem! Ezekkel a feltételekkel” – fogalmazott Botka a kormányfő-jelöltségről. Hozzátette: ha megint az lesz, hogy fél évig elszórakoznak egymással (a baloldalon), majd elosztják egymás között az országos lista első 30 befutó helyét s a 106 egyéni körzetet, és ehhez keresnek egy plakátarcot, akkor (…) engem lesznek szívesek békén hagyni”.

Eltérő, helyenként távolságtartó reakciókat váltott ki a lapunk által megkérdezett baloldali pártokban Botka László azon nyilatkozata, miszerint három feltétel teljesítése esetén elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget. Szeged MSZP-s polgármestere a 168 Órának azt mondta, közös ellenzéki listát akar, és azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson (ez az előválasztást jelentené), továbbá megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is.

Hírdetés

Botka szerint a választóknak most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban, s ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt érnek el. – „Azt mondják, nem akarok szerepet vállalni? A francokat nem! Ezekkel a feltételekkel” – fogalmazott Botka a kormányfőjelöltségről. Hozzátette: „ha megint az lesz, hogy fél évig elszórakoznak egymással, majd elosztják egymás között az országos lista első 30 befutó helyét s a 106 egyéni körzetet, és ehhez keresnek egy plakátarcot, akkor (…) engem lesznek szívesek békén hagyni”. – Hajrá, előre! – reagált a szocialisták sajtófőnöke Botka László szavaira. Nyakó István emlékeztetett arra, hogy az MSZP-ben régóta sürgetik a közös baloldali listát és az előválasztást. Utalt rá, hogy már több alkalommal felkérték Botka Lászlót a jelöltségre, és úgy tűnik, ezt most elfogadta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szegedi polgármester az ország egyik legnépszerűbb baloldali politikusa. Emlékeztetett továbbá, hogy Molnár Gyula pártelnök már jelezte: ha mód lesz szocialista jelöltet állítani a posztra, akkor az csak Botka László lehet.

Kevésbé fogalmazott lelkesen a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője. Gréczy Zsolt lapunknak azt mondta, lassan mindennap felbukkannak olyan politikusok, akik bejelentkeznek a miniszterelnök-jelöltségre. Szerinte egyelőre sem a DK elnöksége, sem az ellenzéki pártok nem tárgyaltak a kérdésről. Botka Lászlóval kapcsolatban megjegyezte, hogy a legutóbbi tisztújításon elveszítette a választmányi elnöki posztot (azt jelenleg Hiller István tölti be), így szerinte először a saját pártján belül kellene többséget szereznie. Gréczy szerint az ellenzéki oldalon olyan embernek kell lennie a miniszterelnök-jelöltnek, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy Orbán Viktort legyőzze. – Ezt az alkalmas embert meg kell keresni, de ennek egyelőre nincs itt az ideje – tette hozzá. A DK egyébként szívesen együttműködik ellenzéki pártokkal, és akár közös, akár külön listával is rajthoz állnak, továbbá az előválasztásra vonatkozó feltétel elől sem zárkóznak el. Ám a szóvivő arra is felhívta a figyelmet, több időközi választáson is úgy tudott nyerni ellenzéki jelölt, hogy nem volt előválasztás.

Érdekesség, hogy Botka László nyáron, miután nem ő lett a választmány elnöke, az Indexnek azt mondta, hogy ezután a miniszterelnök-jelöltségnek nincs realitása. „Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?” – magyarázta akkor a helyzetet. Az Együtt tegnap nem kívánt reagálni megkeresésünkre, de korábban jelezték, hogy külön listán indulnának, ugyanakkor azt fontosnak tartják, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál, illetve a miniszterelnök-jelölt megtalálásánál legyen előválasztás. A Párbeszéd közölte: egyetértenek Botka feltételeivel, ugyanakkor a szegedi polgármester kizárólag akkor lehet miniszterelnök-jelölt, ha az előválasztási folyamatban nyerni tud. A Liberálisok azzal reagáltak, hogy szükség van közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, és ezzel az érintett pártok nem várhatnak ismét az utolsó utáni pillanatig.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »