Feljelentették az egyik ellenzéki képviselőt, mert Covid ellen oltott

Nyitókép: SITA (A felvételen Tomáš Szalay)

Peter Lipták vitatott megítélésű orvos büntetőfeljelentést tett Tomáš Szalay (SaS) ellenzéki képviselő és orvos ellen. Az esetről maga Szalay tájékoztatott, közösségi oldalán elmondta, hogy a feljelentés oka, hogy a járvány idején a pozsonyi futballstadionban tömeges oltásokat végeztek a COVID-19 betegség ellen.

Szalaya szerint Lipták azzal érvel, hogy a védőoltás eugenetikai-genetikai fegyver, amit állítólag a járványügyi kormánybiztos, Peter Kotlár is egyértelműen megerősített.

– mondta Szalay, aki Pozsony megye főorvosaként dolgozik. Hozzátette, hogy a járvány idején napi 16-18 órát töltött a munkahelyén, hogy az emberek megvédhessék magukat a COVID-19-től.

„Hogy az oltási folyamat a lehető legsimább, legkényelmesebb és legméltóbb legyen. Az állami járványkezelés hibáit is igyekeztünk kijavítani. A legnagyobb rohanásban naponta 5000 embert tudtunk beoltani”

Hírdetés

– hangsúlyozta Szalay.

Az ellenzéki képviselő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Lipták a járvány idején lebeszélte a nyugdíjasotthonok ügyfeleit az oltástól.

„Helyette is dolgoztunk. A stadionban a nyugdíjasotthonok lakóit is oltottuk. Kiutaztunk az idősotthokban és a háztartásokban fekvő emberekhez. Miközben Lipták azzal vádol, hogy az oltóközpontban koncentrálódtak az emberek, ugyanakkor ő maga volt az, aki tömegrendezvényeken való részvételre buzdította őket a maszkok és a járványellenes intézkedések elleni tiltakozásokon”

– mondta Szalay.

Az ellenzéki képviselő szerint a kormány hitelesítette a járványellens összeesküvés-elméleteket azzal, hogy Peter Kollárt bízta meg a Covid-járvány körülményeinek a kivizsgálásával. Peter Kotlár egyébként várhatóan hamarosan a nyilvánosság elé tárja ezzel kapcsolatos jelentését.

SITA, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »