Feljelentették a karanténban ücsörgő Kozma Dominikot

Feljelentették a karanténban ücsörgő Kozma Dominikot

Piros matricának kellett volna lennie az ajtaján, nem volt.

Ismert, az úszók a tél végi, rendszerint járványos időszakot külföldi edzőtáborokban „bekkelik” ki, idén Thaiföldön és Törökországban tréningeztek a válogatott sportolók, onnan hazatérve azonban szigorú szabályok vártak rájuk: csak az edzhet, akinek van két negatív koronavírustesztje.

A tesztelések során derült fény arra, hogy Kapás Boglárka megfertőződött, majd több sportolótársáról és edzőkről is kiderült, vírusosak.

Hírdetés

Kozma Dominik tesztje is pozitív eredményt hozott, ezért immár két hete házi karanténban van, ennek ellenére – mint az NSO írja – kellemetlen meglepetés érte.

A vb-bronzérmes gyorsúszó ugyanis ígéretett kapott arra, hogy megkapja az ajtajára való piros cédulát, amely segítségével a hatóságok ellenőrizni tudják otthonlétét. Először e-mailt ígértek neki egy nyomtatható matricával, de nincs otthon nyomtatója. Aztán azt mondták neki, kiküldik postán, de a ládához sem jár le, épp a szabályok miatt. Kedden aztán rendőr kopogtatott nála, ajtót nyitott, és itt kezdődik a történet: sehol a piros cédula, ami szabálysértés. A rendőr még a ládát is megnézte, hátha van ott cédula, de nem volt, ezért fel kellett őt jelenteni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »