Feljelentésre feljelentés jön Az Angyal Ügyvédje-ügyben

Feljelentésre feljelentés jön Az Angyal Ügyvédje-ügyben

Németh Gábor tagadja, hogy köze lenne a szocialista politikusok drog- és szexpartijairól szivárogtató bloghoz, noha az egyik érintett, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke zsarolás miatt őt jelentette fel. Az Egyenlítő blog alapítója most rágalmazás miatt készül feljelentést tenni az őt szerinte alaptalanul az ügybe keverő politikusok ellen.

A hétvégén Az Angyal Ügyvédje nevű blog drog- és szexbotránnyal gyanúsított meg egy frissen megválasztott ellenzéki polgármestert, valamint pártjának vezetőjét. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke erre hétfőn kijelentette, hogy tudja ki áll a blog mögött, és az illető megzsarolta őt. Később a II. kerület szocialista polgármestere, Őrsi Gergely közölte, ő a másik érintett, de tagadta a blog állításainak valóságát.

Az Angyal Ügyvédje mögött mindketten Németh Gábort, az MSZP-közeli Egyenlítő-blog alapítóját sejtik, sőt Molnár Zsolt feljelentést is tett a férfi ellen. Németh Gábor az InfoRádiónak nyilatkozva visszautasította a szocialista politikusok vádjait, és jelezte: rágalmazás miatt fel is jelenti őket a héten.

Az ATV reggeli műsorában Wirth Zoltán, a hírklikk.hu tulajdonosa azt állította, hogy éppen Molnár Zsolt ajánlotta neki Németh Gábort, hogy videós tartalmakat állítana elő a hírportáljára, de a találkozójukon kiderült, hogy Németh nem munkát akar, hanem pénzt, és azt mondta, “ha előleget kap, nem fog foglalkozni olyan pletykákkal, amit Molnár Zsoltról hallott”.

Hírdetés

“Nem vállaltam el a felkínált munkát, és így előleget sem kértem” – reagált Németh Gábor, és állítja, hogy nem mondott olyat, hogy ha pénzt kap, akkor nem foglalkozik a Molnár Zsoltot érintő pletykákkal. “Írásos bizonyítékom van arra, hogy nem mondtam ilyet. Ha Wirth Zoltán ezt az állítását fenntartja, akkor az egy újabb rágalmazási pert jelent.”

Wirth Zoltán szerint a blog megjelenése előtt ráadásul Németh Gábor ugyanazt a fotót elküldte a gyanú szerint drog- és szexpartik helyszínéül szolgáló épületről Molnár Zsoltnak, amely később megjelent a blogon.

“Nem küldtem fotót neki, az a kép már régóta keringett, nemcsak nekem, hanem nagyon sok újságírónak megvolt” – mondta Németh Gábor, és állítja, azért keresték meg több állásajánlattal, mert kényelmetlen cikkeket írt az elmúlt időszakban a saját blogján Molnár Zsoltékról. A feljelentést a szocialista politikusok előremenekülésének tartja, amibe megpróbálják őt belerángatni, áldozatként állítják be magukat, és rá akarják hárítani ennek az ügynek a következményeit.

“Ha ez komoly feljelentés lenne, bizonyítékokkal, akkor már hétfő délután lefoglalta volna a rendőrség a számítógépemet. Teljesen nyitott vagyok, minden elektronikai eszközömet megnézhetik, mert engem is zavar, hogy belekevertek ebbe az ügybe” – mondta Németh Gábor.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »