Feljelentés a Slovan-szurkolók ellen garázdaság és nemzetgyalázás gyanújával

Feljelentés a Slovan-szurkolók ellen garázdaság és nemzetgyalázás gyanújával

Polgár Hajnalka somorjai polgárjogi aktivista bűnvádi feljelentést tett a Slovan-szurkolók ez év február 16-án, a dunaszerdahelyi MOL Arénában rendezett DAC-Slovan futballmérkőzésen mutatott megnyilvánulásai ellen.

Polgár Hajnalka portálunkat tájékoztatva köszönetét fejezte ki a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Elemzőközpont „Jogsegély” jogi-szakmai műhelye munkatársának, Szekeres Klaudiának, akinek együttműködésével véglegesítette a dunaszerdahelyi járási ügyészségnek postai úton elküldött feljelentést.

Beadványában emlékeztetett arra, hogy a túlnyomórészt magyarok által lakott Dunaszerdahelyen a helyi labdarúgócsapat mérkőzései élménynek, egyfajta kulturális ünnepségnek számítanak, melyre a szülők előszeretettel viszik el kiskorú gyermekeiket is.

Hírdetés

A szóban forgó napon, 2019. február 16-án, a mérkőzés ideje alatt a pozsonyi Slovan szurkolótábora tiszteletlenül és jogsértően viselkedett a DAC szurkolóival szemben.

Például olyanokat skandáltak, mint: „Bi, a bi, a bi Maďara do hlavy!” („Üsd, és üsd, és üsd a magyart fejbe!”), „Madari do plynu!” („Gázba a magyarokkal!”) és hasonlók. Néhányan nyilvánosan mutogatták intim testrészeiket, s legalább egy személy nyilvánosan meggyújtott egy FC DAC szimbólummal ellátott sálat.

kiskorúak jelenlétében pedig fokozottan károsak, mivel veszélyeztetik a közerkölcsöt, mi több, az ifjúság erkölcsi nevelését. A Slovan szurkolóinak megnyilvánulásai egyértelmű gyűlöletükről tanúskodtak nemcsak a DAC szurkolóival, hanem általában véve minden magyarral szemben. Az eset azért is bántó, mivel megnyilvánulásaik a stadionon kívül is folytatódtak, ráadásul nem ez volt az első ilyen eset” – fogalmazott Polgár Hajnalka, aki beadványához bizonyítékul fényképeket, és az említett mérkőzésekről a világhálón is elérhető tudósítások elérhetőségét csatolta.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »