Február 1-jén, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján, a megszentelt élet világnapjának előestéjén a Tihanyi Bencés Apátság adott otthont a Veszprémi Főegyházmegye területén működő szerzetesek szentévi találkozójának.
A szentmise előtt az egyházmegye szerzetesei zsolozsmát imádkoztak a hívekkel, majd az ünnep szentmisével folytatódott, amelyet Udvardy György veszprémi érsek celebrált. A főpásztor az ünnepi liturgiában elvégezte a gyertyaszentelés szertartását; ezt követően gyertyás körmenetre került sor.
Udvardy György érsek prédikációja középpontjába Jézus templomba lépését és népével való találkozását állította, kiemelve, hogy Isten ígérete teljesedett be Jézus személyében: „Jézus találkozik az ő népével. És fontos üzenete van annak is, hogy nem máshol, hanem a templomban találkozik. A templomba lép be, és ott árad szét belőle az ő fényessége.”
Homíliájában beszélt Simeon és Anna alakjáról, akik várják Izrael világosságát, és felismerik Jézusban Isten ígéretét. Siemonnal kapcsolatban az evangélium kiemeli: „A Szentlélek lakott benne, Istennek a lelke, a teremtő lélek, a szövetség, a törvénynek, az ünneplésnek, a mindennapi hűségnek a lelke. Isten lelke lakott benne. Bízott abban – mert Isten lelke lakott benne –, hogy meglátja az Úr fölkentjét. Pedig csak egy fiatal anyukát lát, mellette egy férfit, egy pici gyermeket, és ő fölfedezi benne Istennek az ígéretét.”
Az érsek a szerzetesi élet példáján keresztül mutatta be, hogy az istenfélő emberek – akik imádsággal, böjttel és szolgálattal élnek – Krisztus fényében látják a világot és reményt hoznak az embereknek.
Háláját fejezte ki a szerzetesek áldozatos munkájáért, akik a közösségben és az Egyház életében fontos szerepet töltenek be. Végül arra buzdított, hogy mindannyian Jézus világosságában éljenek, és értékeljék a szerzetesek szolgálatát.
A szentmise záró áldása előtt a szerzetes testvérek egy közös imában erősítették meg elköteleződésüket ezen a szép ünnepen, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan. Az elmondott mondatok, szavak nemcsak számukra fontosak, hanem Egyházunk és mindannyiunk számára is megerősítőek.
A szentmisében hálát adtak Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, és közösen imádkoztak szerzetesekért, rendi közösségekért, valamint új papi és szerzetesi hivatásokért.
Udvardy György veszprémi érsek prédikációja teljes terjedelmében ITT olvasható.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »