Válogatott marhaságok hangoztak el a palágykomoróci templomra festett magyarellenes felirat kapcsán.
A dilletáns főszakértő Rácz megállapítja: „Azok a betűk, amelyek a latin és a cirill ábécében egyaránt megvannak, teljesen jó írásképpel kerültek fel a falra is. Viszont azok a betűk, amelyek csak a cirill ábécében vannak meg („д”, „я”, „ж”) sokkal csúnyábban vannak írva… és nem igazán értem, hogy miért.Nehezen hihető, hogy egy magyarellenes, ukrán nacionalista épp a saját nyelvén ne tudna rendesen graffitizni, sőt, csak bizonyos betűket tudna helyesen leírni, másokat meg nem… olyan, mintha ezt a szöveget egy, nem cirill betűs nyelvi hátterű ember fújta volna fel a falra. A latin betűk jók, de a cirillek nagyon nem.„
Egy őt idéző másik makákó igyekszik még rátenni egy lapáttal: „„Я” (ja) betű: túl szabályos és egy kissé szögletes, mintha valaki másolta volna, nem pedig természetes mozdulattal írta. „і” (i) betű: a pont túl hangsúlyos, amit a cirillt rutinszerűen használó írók általában nem így írnak graffiti esetén. „В” (v) betű: kissé idegen formájú, nem teljesen olyan, mint amit gyakorlott kézírás mutatna. A betűk eltérő mérete, arányai és távolságai is arra utalnak, hogy az író nem gyakorlott a cirill írásban.„.
Íme a felirat kinagyítva:
Nos, olyan országban lakom, ahol cirill a hivatalos ábécé, s sokszor láttam graffitit cirill betűkkel.
A lényeg: az összes betű teljesen rendben van. Az az érv, hogy a Я betű túl szabályos pedig éppenhogy nem igaz, itt éppenhogy nem az, gyakorlatilag egy kör van rajzolva két lábbal, ami minden csak nem szabályos. A normál írásmód: kör egyenes vonallal, belőle ferde vonal balra.
Eleve nevetséges kézírásra hivatkozni. De elárulom a megoldást: aki festékszóróval visz fel egy feliratot egy függőleges felületre, az nem kézzel ír. Gyakorlott graffitisnek kell lenni, hogy az ember képes legyen szépen írni egy falra. Tessék megpróbálni!
Szóval az egyetlen következtetés a feliratból: olyan ember csinálta, aki nem szokott gyakran falakra írni. Minden más baromság.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


