Felhőkarcoló-tilalmat vezetnek be Magyarországon

Felhőkarcoló-tilalmat vezetnek be Magyarországon

Komoly növekedés történt a magyar turizmusban, az összesített vendégforgalom az idén a tavalyihoz képest 5,3 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek bevételei pedig több mint 10 százalékkal növekedtek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter közölte: a külföldi vendégek száma 4 százalékkal, a belföldieké 6,8 százalékkal emelkedett időarányosan a tavalyi évhez képest.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy

a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon.

Elmondta, hogy a szabályozás szerint

  • 65 méterig nem esnek a szabályozás alá az épületek,
  • 65 és 90 méter között bonyolult, esztétikai szempontokat is figyelembe vevő engedélyezési folyamat lesz szükséges,
  • 90 méter feletti felhőkarcoló pedig nem épülhet a hatályba lépést követően.

Hírdetés

A miniszter hozzátette, hogy a Molnak, az OTP-nek és a Richternek mint a magyar gazdaság három regionálisan is jelentős zászlóshajójának informális egyeztetéseken ajánlották fel, hogy székházat, toronyházat építhessenek.

Közülük a Mol volt az egyetlen, amely élni kívánt ezzel, így 120 méteres magasháza épülhet meg – fűzte hozzá. Kijelentette, hogy a Mol épületéről még a szabályozás megszületése előtt született döntés.

A Mol tavaly októberben jelentette be, hogy egy olyan székház építésébe kezd bele, amely megfelelő munkakörülményeket biztosít a multinacionális vállalatcsoport központjában dolgozó kollégáknak. Az új székházat MOL Campusnak fogják hívni.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »