Donald Tusk nem a magyarok barátja.
Lengyelországban 2023-ban kerül sor a következő parlamenti választásokra. És a nemzetközi politikai élet sok-sok befolyásos szereplője szeretné, ha a kormányzó PiS koalíciója, élén Jarosław Kaczyński pártelnökkel és miniszterelnök-helyettessel, eltűnne a történelem süllyesztőjében. Ezért bukkant fel most a lengyel belpolitika színpadán a magát liberális demokratának nevező Donald Tusk. Rá bízták a feladatot, ahogy ő fogalmazott: meg kell szabadítani Lengyelországot az ördögtől.
Donald Tusk nem a magyarok barátja. Amikor Orbán Viktor arról beszélt neki miniszterelnöki találkozójukon, hogy már méreténél és gazdasági erejénél fogva is legyen Lengyelország a visegrádi szövetség vezető állama, Tusk elengedte a füle mellett az ajánlatot. Nem érdekelték a V4-ben rejlő lehetőségek, és nem érdekelték a történelmi hagyományok sem. Inkább a Nyugat erősebbnek hitt mozdonyára akarta felkapcsolni a maga politikai karrierjét.
Mint a PO (Polgári Platform) társalapítója és elnöke, Tusk egyfelől kereszténydemokratának, másfelől pedig liberális konzervatívnak nevezte önmagát és pártját. A liberalizmus és a konzervativizmus együtt meglehetősen zavaros célrendszer, és Lengyelország sorsán sem segített. Tusk 2007-ben foglalhatta el a miniszterelnöki széket, és bár hosszú hivatalra készült, 2014-ben megrázta kormányát egy lehallgatási botrány és egy igen kényes korrupciós ügy a lengyel belügyminisztériumban. Tuskot viharos sietséggel mentette ki hazájából Brüsszel, és csúsztatta be az Európai Tanács elnöki posztjára.
Felvetődik a kérdés, hogy miért nem dobott mentőkötelet Brüsszel 2009-es leváltása idején a Tuskkal kiállásban, habitusban, kozmopolitizmusban is erős rokonságot mutató Gyurcsány Ferencnek. Azért nem, mert a Gyurcsány-kormány meghamisította az uniónak benyújtott költségvetési beszámolóját 2005-ben, ami miatt Magyarországot majdnem kiutasították az EU-ból.
Az eset után hosszú ideig úgy nézett ki, hogy a globalista hatalmi központok levették a kezüket Gyurcsány Ferencről. És megpróbálnak olyan politikai erőket talpra állítani – lásd például a Momentumot –, amelyek a győzelem reményében vehetik fel a küzdelmet a Fidesz–KDNP-pártszövetséggel, illetve Orbán Viktorral. Az eredmény ismert. És mert az új ellenzéki formációk nem úgy fejlődtek, ahogy ezekben a globalista központokban remélték, jobb híján megengedték, hogy Gyurcsány újra aktivizálja magát. Most erősítgetik, igyekeznek a karmesteri pálcája alá terelni a teljes hazai ellenzéket.
Ezzel a feladattal küldték haza Donald Tuskot is. A lengyel politikus 2019 óta vezeti az Európai Néppártot (EPP), az Európai Tanács elnöki székéből ejtőernyőzött ide. Láthatóan hálás egykori kimenekítéséért és a hangzatos pozíciókért. Úgy érzi, tartozik annyival, hogy belesimulva a brüsszeli főáramba, érdes hangú nyilatkozatokban támadja a magyar kormány migrációs politikáját, „bűnös” populizmusát vagy éppen az Országgyűlés koronavírus-törvényét.
Tusk történész. Diplomamunkáját a modern Lengyelország ikonikus alakjáról, Józef Piłsudskiról írta. Piłsudski a politikai baloldalról indult, majd élesen jobbra tartott. Tusk épp ellenkezőleg: jobbról startolt, de ma már a neomarxista elit ajtaján kopogtat. Többször és sokféleképpen érzékeltette, hogy Lengyelország addig marad a visegrádi szövetség tagja, amíg ő újra miniszterelnök nem lesz…
Nem mindenki szereti Tuskot hazájában. Amikor 2007-ben kormányfő lett, akkor pártja, a PO 41,39 százalékkal nyerte meg a parlamenti választásokat. Ma 18 százalékon áll a Polgári Platform, és nem emelkedett látványosan az indexe Tusk hazatérésének hírére sem. Sok lengyel úgy véli, hogy a Brüsszelben szélsőségesnek tartott és folyamatosan szorongatott Kaczyński-kormánykoalíció eddig nem látott szociális érzékenységgel irányítja az országot. És négy százalék alatt tartja a munkanélküliségi rátát. Nem is titkolva, hogy sok kérdésben a magyar kabinet irányvonalát követi.
Donald Tusk korábban is foglalkozott már a hazatérés gondolatával. Pártja, a PO azonban lebeszélte róla. Egyrészt azért, mert időközben megváltozott a Polgári Platform vezetőgarnitúrája, és átalakult a lengyel belpolitikai színpad is. Másrészt a PO joggal tartott attól, hogy Tusk hazatérése további népszerűségvesztést hozna a pártnak. A mindig makulátlan megjelenésű, eleganciájára kényes Tuskot sok lengyel minden hájjal megkent politikusnak tartja. Erre erősített rá a már említett 2014-es lehallgatási és korrupciós botrány is. Ráadásul sértik az idősebb lengyel választók fülét Tusk Orbán-ellenes kirohanásai, főként az olyanok, mint amikor kvázi lenácizta a magyar miniszterelnököt. És van itt még valami: a lengyel közvélemény egy része a mai napig sem volt képes elengedni azt a gyanúját, hogy így vagy úgy, de Tusknak mint akkori lengyel miniszterelnöknek köze lehetett Lech Kaczyński államfő repülőgépének 2010-es szmolenszki tragédiájához.
Magától értetődik, hogy Tusk 2023-ban a liberális szellemű nagyvárosok szavazóira számít, az élen Varsóval. Csakhogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Többször is kísérletet tettek a lengyel ellenzéki pártok arra, hogy választási szövetségekbe tömörüljenek PiS-szel szemben, a siker azonban rendre elmaradt. Ezért agitál most Tusk azzal, hogy „ma a gonosz uralkodik Lengyelországban”, és csak összefogással lehet eltávolítani. Gyurcsány is ezt a lemezt forgatja itthon. A feladat ugyanaz mindkét országban: a nemzeti kormány leváltása. De nemcsak a célok egyeznek, hanem a módszerek is.
Csakhogy nem Tusk az egyetlen, aki úgy gondolja Lengyelországban, hogy neki kell a 2023-as ellenzéki front élére állnia. Magán a PO-n belül is vannak feszültségek. Varsó platformos főpolgármestere, a pártelnöki ambíciókat is dédelgető, sőt az államfőségért is versenybe szálló és Tuskkal szemben gyakran kritikus Rafał Trzaskowski például deklaráltan melegpárti. Ugyanakkor sok, főként kisebb város szintén PO-s polgármestere beszállt a PiS által kezdeményezett LMBTQ-mentes zónák kialakításába.
Az efféle ellentéteknél azonban sokkal nagyobb veszélyt jelent egy új ellenzéki párt, a Szymon Hołownia vezette Polska 2050. A negyvenöt éves tévés újságíró az új politikusgeneráció képviselője. Pártja most 21,5 százalékon áll, jelentős női szavazótábora is van, célja az eddigi politikai viszonyok meghaladása, az öldöklő pártharcok sutba dobása, egy modern, zöld, szolidáris és biztonságos Lengyelország megteremtése. Nekünk a Momentum vagy az LMP jut eszünkbe erről? Esetleg a kettő házassága? A Polska 2050 is úgy gondolja, neki kell vezetnie az ellenzéki frontot.
Meglehet, a személyi küzdelmeket megelőzendő, a PO országos tanácsának kongresszusa egyelőre alelnökké és nem elnökké választotta Donald Tuskot. Ám mindjárt meg is bízta a Polgári Platform teljes jogú irányításával. Borys Budkának, a PO eddigi vezetőjének pedig alelnökké kellett visszalépnie. Zavaros és veszélyes konstrukció…
Ha hinni lehet a híreknek, akkor a legerősebb ellenfél, vagyis a PiS már mozgósított, nem hivatalos köreiben hovatovább Lengyelország EU-ból való kilépése is szóba került. Most éppen az uniós bíróság egyik lengyeleket sújtó ítélete lökte magasra a kormánypárti szavazók vérnyomását. Nem is késett hatályon kívül helyezni a végzést a lengyel alkotmánybíróság. Donald Tusk persze egyetértett a hazája ellen indított uniós büntetőakciókkal, amúgy is az a véleménye, hogy Lengyelország és Magyarország politikája miatt esik szét az Európai Unió. Egyébként semmilyen akadálya sem lenne annak, hogy a PO irányítása mellett továbbra is vezesse az Európai Néppártot. Ő azonban azt nyilatkozta, nem él a lehetőséggel. Mert a lengyel belpolitikának – értsük úgy, hogy az ördögűzésnek? – szenteli minden energiáját.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
