Felhatalmazási: megjelentek az az újabb időkorlát nélküli rendeletek

Felhatalmazási: megjelentek az az újabb időkorlát nélküli rendeletek

A Magyar Közlönyben szerda késő este megjelentek az újabb olyan rendeletek, amelyek már az úgynevezett felhatalmazási törvény hatálya alá esnek, azaz addig maradnak érvényben, ameddig a kormányzat fenntartja a járvány miatti veszélyhelyzetet. Már egy adag kedd este is megjelent.

Emlékezetes, az eddigi gyakorlat szerint a veszélyhelyzetben kihirdetett rendeletek 15 nap után hatályukat veszítették, amennyiben azokat nem erősítette meg a Parlament. Ezt a jogállami szakaszt vette ki az Orbán-kormány. Az ellenzék tiltakozása ellenére a kormánypárti kétharmad felhatalmazta a kormányzatot, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések meghozatalából egyszerűen kizárja az Országgyűlést. A felhatalmazási/koronavírus-törvényt már megszavazása napján hétfőn megjelentették a Magyar Közlönyben. 

Amúgy jellemző volt a vita színvonalára, hogy a kormánysajtó olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a felhatalmazási törvény elfogadása nélkül összeomlik a járvány elleni védekezés, sőt, még Orbán Viktor is egy léket hajóról beszélt Magyarország kapcsán. Ez nyilvánvaló módon nem történt meg. 

Mindenesetre itt van az újabb rendeletcsokor. Többek között:

  • Orbán Viktor miniszterelnök a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytag, akinek a munkáját az operatív törzs segíti;
  • a külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban ne léphetnek Magyarország területére;
  • magyarok is csak akkor, ha részt vesznek egy COVID-19-szűrésen, (igaz, itt vannak kivételek);
  • a hatósági házi karanténban vagy kijelölt karanténban tartózkodók ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata;
  • a rendőrség hozzáférhet az egészségügyi és személyes adatokhoz, de az így keletkezett nyilvántartást a járványügyi korlátozások végén törölni kell;
  • kitoloncolhatóak azok a külföldi állampolgárok, akik megszegik a járványügyi szabályokat;
  • Hírdetés

  • a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása szabálysértés esete kiemelt, itt a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint;
  • a rendőrség is jogosult az eljárás lefolytatására és a határozat meghozatalára, ha a szabálysértés elkövetését a rendőrség észlelte;
  • az egyéb szabálysértés helyszíni bírsága 5-100.000 forint közötti, ismételt esetben 150.000;
  • a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően 15 napig érvényesek;
  • a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása tilos;
  • a bölcsődei és óvodai ellátás az önkormányzatok feladata;
  • az egészségbiztosítási és családtámogatások is maradnak;
  • a Külföldi Nyelvtanulási Program felfüggesztésre kerül;
  • Magyarország területét csak miniszteri külön engedéllyel hagyhatják el az egészségügyi dolgozók, a honvédek, a honvédelmi alkalmazottak, a rendvédelmi feladatokat ellátók, a NAV-osok, a kormánytisztviselők, illetve a minisztériumok dolgozóinak is külön engedélyre van szükség;
  • a Magyar Honvédség közreműködik a veszélyhelyzetben, támogatja a rendőrséget és a katasztrófavédelmet.
     

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »