Felhasználóbarátabb lesz a WhatsApp

Felhasználóbarátabb lesz a WhatsApp

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat elérte, hogy az üzenetküldő átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról, és tiszteletben tartsa döntéseiket.

Több ponton fejleszt kereskedelmi gyakorlatán a WhatsApp az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatnak tett kötelezettségvállalásai alapján – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal közleményéből.

A Meta tulajdonában lévő cég a jövőben átláthatóbban tájékoztatja a felhasználókat arról, hogy milyen változtatásokat kíván végrehajtani szerződéseikben, és ezek miként érinthetik jogaikat és a szolgáltatás használatát. Így az általános szerződési feltételek elutasításának és elfogadásának lehetőségét egyformán szembetűnően jeleníti majd meg. Az ezekről szóló értesítések tekintetében pedig megjegyzi és tiszteletben tartja a felhasználók döntéseit.

A hatóságok az egyeztetések folyamán megerősítették elvárásukat, hogy a WhatsApp-nak egyértelműen tájékoztatnia kell a fogyasztókat kereskedelmi modelljéről – különösen arról, hogy a cég profitál-e a felhasználók személyes adataival kapcsolatos üzleti gyakorlatból. A megbeszéléseket követően az amerikai vállalat megerősítette:

Hírdetés

nem osztja meg hirdetési célból a felhasználók személyes adatait sem harmadik felekkel, sem a Meta más cégeivel – beleértve a vállalkozáscsoporthoz tartozó Facebookot.

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat figyelemmel kíséri majd a kötelezettségvállalások végrehajtását, szükség esetén pedig kikényszeríti a jogi elvárások betartását – akár bírságok kiszabásának lehetőségével.

Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada manipulálja a fogyasztókat észrevétlen, úgynevezett „sötét mintázatú” módszerekkel az online térben, így például megnehezíti a felhasználóknak a leiratkozást a feliratkozáshoz képest. A Gazdasági Versenyhivatal itthon is felvette a harcot a vásárlói döntések rejtett torzítása ellen.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »