Felgyújtották Hans Hedrich aktivista házának kerítését

Felgyújtották Hans Hedrich aktivista házának kerítését

Ismeretlenek gyújtották fel kedden hajnalban Hans Hedrich környezetvédelmi aktivista segesvári házának kerítését. A Főtér.ro hírportál szerint erről a jogvédő Facebook-oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot.

Mint mondta, egyértelmű, hogy szándékos gyújtogatásról van szó, mivel az elkövetők ugyanazt a módszert alkalmazták, mint két hónappal ezelőtt, amikor az aktivista autója kapott lángra: gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabokat aggattak a kerítésre, többek között a földgázvezetékre is, minden bizonnyal azzal a szándékkal, hogy robbanást idézzenek elő. Januárban Hedrich segesvári lakása előtt parkoló autóját gyújtották fel. Akkor a famaffiát tette felelőssé, amely ellen évek óta küzd, illetve egy szomszédos családot, nem zárva ki, hogy a szomszédok a famaffia megbízásából cselekedtek.

Hírdetés

Hans Hedrich 2013-ban jelentést írt a székelyföldi famaffiáról, sepsiszentgyörgyi civilekkel közösen próbálta megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák társaság rétyi üzemének beindítását, amely a civilek szerint sokat árt a környék természeti és gazdasági ökoszisztémájának.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »