Felgyújtották a székelyföldi Héderfája templomának haranglábát – nem zsidótemető, nem gyűlölet-bűncselekmény

Felgyújtották a székelyföldi Héderfája templomának haranglábát – nem zsidótemető, nem gyűlölet-bűncselekmény

Szombaton hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája református templomának haranglábja – közölte a Székelyhon portál.

A dicsőszentmártoni tűzoltókat hajnali három órakor riasztották a tűzesethez, de beavatkozásuk révén csak a tűz tovább terjedését sikerült megakadályozni.

A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.

Hírdetés

A tűzoltóság illetékese a Zi-de-zi.ro című Maros megyei portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás okozta a tüzet.

A gyújtogatás gyanúját erősítette meg a Székelyhonnak nyilatkozó Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondta: ismeretlenek két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták felgyújtani a haranglábat.

A lelkész hozzátette: a helyi közösségnek nyugodt élete volt, nem háborították a közösséget belső ellentétek, ezért nehezen magyarázható a vélt szándékos károkozás. Azt is hozzátette: a közeli iskola biztonsági kamerái mozgást rögzítettek az éjszaka, de a felvételek alapján nem azonosíthatók a vélt elkövetők.

A Maros megyei Héderfájának a 2011-es népszámláláson 677 lakosa volt, 96 százalékuk magyarnak vallotta magát.

(MTI – Magyar Hírlap – Székelyhon nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »