Felfüggesztették a Népszabadságot, ezrek tüntettek a Kossuth téren

Felfüggesztették a Népszabadságot, ezrek tüntettek a Kossuth téren

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását, és este ezrek tüntettek a Kossuth téren, hogy a beavatkozás ellen tiltakozzanak. Murányi András lapunk megkeresésére elmondta: a célja, hogy a szerkesztőséget egyben tartsa.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. Tájékoztatásuk szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig felfüggesztik.

Értesülések szerint a lap munkatársait is megdöbbentették a fejlemények, azokról a hírekből értesültek. Délelőtt negyed tizenegykor a Népszabadság Facebook-oldalán az alábbi üzenet jelent meg: „Kedves követőink! A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egy időben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk.” Szerkesztőségi forrásból lapunk is úgy értesült, hogy már augusztusban ismert volt a költözés dátuma, így a kiadó erre az alkalomra időzíthette ezt a lépését.

Ajánlatot tett a Mediaworks

Szombaton este a kiadó közleményben tudatta: a Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel. A kiadó ajánlatot tett, mely szerint a Mediaworks haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés. Az Atv.hu kora esti információja szerint azonban a kiadó lehetetlen feltételeket szabott a szerkesztőségnek: nullszaldós üzleti terv esetén folytathatnák a munkát.

HelikopterbotrányA Népszabadság hétvégi száma még megjelent, a címlapos anyag Rogán Antal helikopterbotrányáról szól, de Matolcsy György és Vajda Zita kapcsolatáról is cikkeznek. Korábban arról lehetett hallani, hogy a napilap a felcsúti fideszes polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhet. Az ATV nyomán augusztus végén mi is beszámoltunk róla: aláírhatták az adásvételi szerződést, melynek nyomán a Duna Aszfalt érdekeltségébe kerülhetett a PLT és a baloldali napilap is. A Duna Aszfalt az utóbbi években jelentősen gyarapodó Mészáros érdekeltségébe tartozik.

Murányi András lapunk megkeresésére elmondta, az a célja, hogy a szerkesztőséget egyben tartsa, ugyanakkor a kiadó vezetésével folytatott egyeztetésen nem közeledtek az álláspontok. Mint mondta, a szerkesztőségből minden előjel nélkül kizárt munkatársakkal azt szerették volna elérni, hogy októberben is tartsa fenn a napilapot a tulajdonos, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy erre lenne esély.

Hírdetés

Ezrek tüntettek

Szombat este több ezren gyűltek össze a Kossuth téren, hogy a sajtószabadság elleni példátlan beavatkozás ellen tiltakozzanak.

A Népszabadság lapkiadójának épülete előtt is tiltakozást tartottak, itt Kunhalmi Ágnes azt mondta: legyen világos, a hatalomtól senki sincs biztonságban, ilyen gyalázatnak nem lenne szabad előfordulnia. Molnár Gyula, az MSZP elnöke közölte: egy egykor erősnek tűnő hatalom most fél. 2016-ban nem lehet elhallgattatni a szabadság hangját, több diktátor is megpróbálta, nem sikerült – fűzte hozzá. A tüntetők gyertyát gyújtottak a lap emlékére és elindultak a Kossuth térre, ahol Hargitai Miklós, a Népszabadság újságírója azt mondta: amikor pénteken az utolsó dobozt is becsomagolták, úgy tudták, hogy szombattól a Bécsi úton készül az újság. Ám amikor a reggeli ügyeletes megérkezett, őt már nem engedték be. Hozzátette: voltak előjelek, például felmondták a kollektív szerződésüket, a nagy cégek pedig a hirdetéseket. 

  Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

Tamás Gáspár Miklós egy, a horvát írók által küldött üzenetet olvasott fel, melyben kifejezték undorukat és felháborodásukat a sajtószabadság elleni támadás miatt. A magyar nép vezetői jelenleg a magyar nép ellenségei, ezt jelenleg el se lehet mondani az újságokban, folyóiratokban, utcákon. Amennyiben ezt hagyjuk, vége a sajtószabadságnak – fűzte hozzá. Molnár Csaba (DK) pedig lapunknak úgy fogalmazott: azt hisszük, hogy az orbáni hatalom nem tud tovább süllyedni, ám mindig tud.

„Veszélyben van” a sajtószabadság

A Népszabadság bezárása a magyar sajtószabadságot veszélyezteti, kiadását újra biztosítani kell – hangsúlyozta Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) vezetője az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott nyilatkozatában szombaton.

„A sajtószabadság veszélyben van Magyarországon, mert a legbefolyásosabb és független napilap, a Népszabadság kiadását egyik napról a másikra, minden előzetes bejelentés nélkül, pénzügyi okokra hivatkozva felfüggesztették” – fogalmazott Pittella.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke előbb német, majd magyar nyelvű Twitter üzenetében arra figyelmeztetett, hogy a Népszabadság hirtelen bezárása „aggasztó precedenst” teremt. „Szolidaritásomat fejezem ki a Kossuth téren tüntető magyarok mellett” – fogalmazott Schulz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »