Felfüggesztették a 35 ezer eurós gyed folyósítását

Felfüggesztették a 35 ezer eurós gyed folyósítását

Egy munkaügyi minisztériumi ellenőrzés miatt felfüggesztették kedden a legnagyobb összegű romániai gyermekgondozási díj (gyed) folyósítását: egy Szeben megyei cégtulajdonos 160 ezer lej (több mint 35 ezer euró) gyedet kapott júliusban, miután a parlament eltörölte az addig létező plafonértéket. A férfi beleegyezett egyébként a juttatás folyósításának felfüggesztésébe a kérdés rendezéséig.

gyes--pa-2_or_b

Óriási összegek, tetemes kiadások

A munkaügyi minisztérium egy nappal korábban hozta nyilvánosságra a módosított gyedtörvény hatásáról szóló jelentését, amiből egyebek mellett arra is fény derült, hogy a júliusi juttatások kifizetése 70 millió lejt vont el a költségvetésből, 20 millió lejjel többet, mint amennyit eredetileg becsültek. Megtudhattuk továbbá, hogy a gyedre jogosult 142 990 fő 0,17 százaléka, vagyis 242 személy kapja a teljes költségvetés egyharmadát, s olyan jogosult is akad, akinek a havi járandósága eléri a 35 ezer eurót.

A már említett Szeben megyei férfiról van szó, aki egyébként a munkaügyi tárca statisztikái szerint a gyermeknevelést megelőzően átlagosan havi 187 158 lejt keresett független tevékenységekből, ezután pedig több mint 70 ezer lej értékben adózott havonta. A legnagyobb gyedek toplistájának második helyén különben egy bukaresti kismamát találunk, akinek 110 786 lejes havi jövedelme után most 94 168 lej jár, a harmadik pedig Konstanca megyei szülő, aki korábban havi 87 874 lejt keresett, most pedig 74 693 lej gyedre jogosult.

A kormány mossa kezeit

Hírdetés

Dragoș Pîslaru, a munkaügyi tárca vezetője azt mondja, kötelességének érezte a számadatok nyilvánosságra hozatalát, nem titkolhatta el a valóságot. A minisztérium tájékoztatása szerint közvita várható a témában, mivel „alig egy hónappal a parlament által elfogadott intézkedés alkalmazása után, máris egyensúlyhiány alakult ki a gyed kifizetésére kiutalt költségvetési erőforrások méltányos elosztásában”.

Pîslaru egyébként minden felelősséget a parlamentre hárít. Mint hétfő este a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva határozottan leszögezte, a kormány nem fog plafonértéket megszabni a gyermekgondozási díj esetében, és lefaragások sem lesznek – szerinte a parlamentnek kell változtatnia, amennyiben módosításokra van szükség. „Fel sem merül, hogy ez a kormány lefaragjon a gyedből vagy plafonértéket határozzon meg. A parlament fogadta el a törvényt, így ez az egyetlen intézmény, aminek normális esetben meg kellene vizsgálnia, és látnia kellene a következményeket. Nem adunk ki olyan kormányrendeleteket, amelyek korrigálják a parlamentet. Mi annyit tervezünk tenni, hogy megnézzük, hogyan végezték a becsléseket eredetileg a parlamentben, hogy lássuk, mit kellene tennie a parlamentek” – jelentette ki a szaktárca vezetője.

„Megbotlottak a számokban”

Rovana Plumb szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, aki a Ponta-kormány munkaügyi minisztere volt, kedden bírálta Dragoș Pîslaru nyilatkozatait, szerinte ugyanis a kormánynak kötelessége előteremteni a törvény alkalmazásához szükséges anyagi erőforrásokat. „A számok kormánya megbotlik a számokban. A törvényt természetesen a továbbiakban is alkalmazni kell, úgy, ahogy van, plafonérték nélkül. A kormánynak kötelessége előteremteni a törvény alkalmazásához szükséges anyagi erőforrásokat. Azok a szülők, akiknek ilyen nagy jövedelmük volt, ilyen mértékben járultak hozzá az állami költségvetéshez is” – szögezte le a politikus.

A liberálisok sem módosítanának

Jónak nevezte eközben a jogszabályt Cristina Pocora nemzeti liberális párti (PNL) képviselő is, aki szerint éppen ezért nincs szükség annak módosítására egyetlen „elszigetelt eset miatt”. „Hamis téma került be a közbeszédbe, ami sok friss és leendő szülőt nyugtalanít. A munkaügyi minisztérium ismertetett egy helyzetet: van egy igen nagy értékű gyed. De, ezen túlmenően, a törvény jó, a szülők nyugodjanak meg, ha pedig a miniszter úrnak van valami ötlete, terve, akkor azt jobb, ha nyilvánosan is elmondja, beszéljünk róla. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek támogatják a szaporulatot, nem felzaklatják az embereket” – szögezte le Cristina Pocora. A politikus szerint ugyanakkor ha nyomás nehezedne a költségvetésre, akkor Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter megoldással rukkolna elő, hiszen „a kormány rendelkezésére áll valamennyi eszköz a jogszabály alkalmazása során felmerülő problémák orvoslására”.

Amint arról lapunkban több ízben is írtunk, július elsejétől lépett hatályba az a törvénymódosítás, ami eltörölte a gyed plafonértékét, így a gyermekgondozást választó szülőnek két éven keresztül jár gyedként a korábbi átlagfizetése 85 százalékának megfelelő összeg. Eddig 143 ezren jelezték, hogy kérik a juttatás értékének újraszámolását, közülük 129 ezren nők.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »