Egy tiszás, egy fideszes képviselő, illetve a Mi Hazánk frakcióvezetőjének két, a mentelmi jogot érintő ügyében is szavaztak a képviselők.
Varga Lőrinc Mihály (Tisza Párt) mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a parlamenti mentelmi bizottság, melynek üléséről kedden az Országgyűlésben elhangzott: a képviselő a vád szerint 2024 decemberében ittasan vezetett, ezt igazoltatásakor alkoholszonda mutatta ki, az érték elérte a bűncselekményi határértéket. 2025-ben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt 156 ezer forint pénzbüntetést, 10 hónap közúti járművezetéstől való eltiltást szabtak ki rá (ebbe beleszámít az, amíg a jogosítványa elvétele tartott). A vádlott a tárgyalás tartását indítványozta, de az eljárást a mentelmi jogra való tekintettel felfüggesztette a bíróság. A közvádas ügyben a mentelmi bizottság a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta, ez általában így történik a közvádas ügyekben – derült ki a beszámolóból.
A képviselő élt a felszólalás jogával és a Parlamentben elmondta: ő is azt javasolja a képviselőknek, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, mert felelőtlenül viselkedett, amikor nem győződött meg arról, hogy van-e maradvány alkohol a szervezetében, mielőtt kocsiba ült. Egyúttal azt üzente a nyilvánosságnak, hogy vannak olcsó eszközök ma már az alkoholszint mérésére, mindenki használjon ilyet.
Az Országgyűlés 190 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül felfüggesztette Varga Lőrinc Mihály mentelmi jogát.
Takács Péter (Fidesz) esetében mentelmi jogi szavazásra egy rágalmazás vétsége miatt indított ügy miatt került sor. Ebben a kedden elhangzott mentelmi bizottsági beszámoló szerint Dobrev Klára DK-elnök nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indított pert, mert Takács 2025 júliusában a Hotel Lentulai című műsorban azt állította, hogy Dobrev azzal a javaslattal állt elő számára évekkel korábban, hogy a Kútvölgyi kórházat játsszák át magántulajdonba, és ezért pénzt ajánlott, amit ő visszautasított. A képviselő közlése szerint Dobrev Klára és közte nem volt egyeztetés, nem találkoztak, nem beszéltek.
Takács a mentelmi bizottság elnökének azt mondta, a rágalmazást nem követte el, és nincs kifogása az igazságszolgáltatás elleni jogérvényesítés ellen sem. A mentelmi bizottság a mentelmi jog fenntartását javasolta, a korábbi magánvádas eljárásokhoz hasonlóan.
Az Országgyűlés 6 igen és 148 nem szavazattal, 14 tartózkodással nem függesztette fel Takács Péter mentelmi jogát.
Toroczkai László (Mi Hazánk) mentelmi jogáról egy rágalmazás, becsületsértés, valamint egy rágalmazás váddal zajló ügy miatt kellett szavazni kedden. A két ügy a Mi Hazánk 2026 márciusi keszthelyi rendezvényén elhangzottakkal és az azokról szóló egyes sajtóbeszámolókkal kapcsolatos. Magánvádas büntetőügyekben a mentelmi jog fenntartását javasolta a bizottság, egyhangúlag.
Felszólalásában a párt frakcióvezetője közölte: szerinte mindkét ügy elképesztő, egy egyperces vita egyetlen mondata miatt kell most szavazni, mert azt mondta két emberre, hogy bűnözők, illetve veszélyesek a gyermekekre – állítása szerint egy oka volt erre, az, hogy a két ember közül az egyik ellen a bíróságon családon belüli erőszak miatt eljárás folyik.
Egyik ügyben sem függesztették fel Toroczkai László mentelmi jogát.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


