Megkezdődött az idei búcsúidőszak a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyén. Számos zarándok köszöntötte a Szűzanyát és kérte segítő közbenjárását május 13-án Alsószentivánon.
Az egyházmegye püspöki biztosa, Helter István atya már felerősödött annyira, hogy részt vehetett a szentmisén – megköszönte mindenkinek az érte mondott imákat.
A szentmise szónoka Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki a 108 éve történt fatimai jelenések és XIV. Leó pápa előző napi audienciájának üzenetén keresztül hívta fel prédikációjában a hívek figyelmét a béketeremtés fontosságára.
A búcsúünnep mélysége, gazdagsága most nagyon-nagyon aktuális – mondta a főpásztor. – Hálát adhatunk azoknak az embereknek, akikben a fatimai kegyhely kialakításának gondolata megszületett és a Szűzanya szobrának idehozatalával álmukat meg is tudták valósítani. Ma nekik köszönhetően is lehetünk itt és vihetjük haza erősítő gondolatainkat családtagjaink, egyházközségünk, embertársaink számára.
XIV. Leó pápa első audienciáján kiemelte, hogy a béke egyik feltétele az egymással való kommunikáció. A béke mindannyiunkkal kezdődik: azzal, ahogyan másokra nézünk, ahogyan másokat hallgatunk, ahogyan másokról beszélünk; és ebben az értelemben
el kell utasítanunk a háború paradigmáját.
Ma olyan kommunikációt kell előmozdítani, amely kivezet minket a „bábeli toronyból”, a szeretet nélküli, gyakran ideológiai vagy szektás nyelvek zűrzavarából – emelte ki Felföldi László püspök. – A kommunikáció ugyanis nem csupán az információ továbbítása, hanem egy kultúra, olyan emberi és digitális környezet megteremtése, amely a párbeszéd és az egymással szembenézés terévé válik.
Nagyon fontos, hogy meghalljuk egymás szavát – gyerekek az idősekét, a felnőttek a gyermekekét, és természetesen halljuk meg Isten szavát is. Ebben a szótengerben, ahol mindenki mondja a magáét, eláraszt bennünket az internet információdömpingje, mesterségesen gyártják a hazugságokat, fontos, hogy meghalljuk a Szűzanya gondolatait, amelyet a fatimai látnokoknak is elmondott:
Le kell ülni, és beszélgetni kell egymással mindarról, hogyan lehet szép és jó a közös életünk. Mit tudunk tenni ezért? A gyűlöletbeszéd ellen egy módon tudunk védekezni: ha nem hallgatjuk meg.
Ez fontos családunkon belül, tévé és telefon nélkül, csak beszélgetni a fiatalokkal, az ő legnagyobb terhük ugyanis az, hogy nincs, aki meghallgassa őket. Ha megtanuljuk meghallgatni őket, ők is képesek lesznek meghallgatni bennünket – hangsúlyozta a pécsi megyéspüspök. – Ma nagyon sokan csak a magukét mondják, másokat nem hallanak meg. Az élet azonban nem egyedül az én világom. A családnak, az egyházközségnek, egy nagy közösségnek a világa. Ma, amit itt hallunk, vigyük haza másoknak is.
Mária a Béke Királynője is. A legfontosabb, hogy a szívünkben béke legyen. A gyűlölet, a harag békétlenséget teremt. Megvédeni nem tudjuk magunkat ezektől a hatásoktól, de abban mi dönthetünk, hogy melyiknek engedünk teret a szívünkben. A feltámadt Krisztus, a Jó Pásztor köszöntését vigyük tovább: Béke veletek! Krisztus békéje alázatos és tartós, hiszen Istentől jön, aki valamennyiünket szeret. Otthonunkban, kapcsolatainkban ez legyen a legfőbb érték: én legyek a béketeremtő. A béke a szeretet alapfeltétele, békében vagyok magammal és környezetemmel.
Ha megtanulunk együtt élni keresztünkkel, képesek leszünk szeretetre, jóságra s Isten szeretetének megélésére is. Ez az igazi béke, amelyre a földön ma az emberek vágynak: Krisztus békéje. Ezt a békét adjuk át mi is másoknak, családunknak, közösségeinknek.
Ha ezt mi nem közvetítjük, nem vagyunk képesek békét teremteni környezetünkben, Krisztus kin keresztül adja át ezt az üzenetet? A Szűzanya Fatimában is azt kérte: imádkozzatok a békéért, figyeljetek Istenre, hallgassátok meg Isten szavát, és akkor béke születik. Ezzel a békével tudjuk átadni az evangélium örömhírét. Ebben szerepe lesz az itt ülő fiataloknak is, akiknek Ferenc pápa azt mondta: Barátaim! Ti mind értékesek vagytok Jézus számára, senki nem veheti el a helyeteket az Egyházban, van, amire csak ti vagytok képesek. S szerepe van mindannyiunknak a nekünk szánt missziós küldetés teljesítésében. Ehhez azonban a szívünkben békére van szükségünk. Isten ma is szereti az embert, azt akarja, hogy életünk legyen és békében legyen.
Felföldi László püspök homíliáját Leó pápának a Fatimai Szűzanyához mondott imádságával fejezte be.
A szentmisét a hagyományos körmenet, majd a templomban tartott szentségimádás zárta.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Szöveg és fotó: Kiss Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


