Felföldi József debreceni milliárdos: soha nem végeztem ügynöki tevékenységet

Felföldi József debreceni milliárdos: soha nem végeztem ügynöki tevékenységet

Bár a neve és a „Toth József” fedőnév valóban feltűnt az állambiztonsági nyilvántartások mágnesszalagjain, Felföldi József debreceni milliárdos határozottan tagadja, hogy valaha besúgóként működött volna.

A nagyvállalkozó a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, a hír őt is elgondolkodtatta, de nem érte váratlanul, hogy előkerült a neve.

Hírdetés

„Azt viszont fontosnak tartom tisztázni, hogy én soha nem végeztem ügynöki tevékenységet! Nem szerveztek be, nem jelentettem senkiről, és nem voltam az állambiztonság megbízott embere. A nevem egy nyilvántartásban szerepel, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy besúgó voltam” – mondta, amiről a szeretlekmagyarorszag.hu számolt be.

Kiemelte, hogy az iratanyag hiányos, és éppen a beszervezést igazoló dokumentumok nem találhatók meg a levéltárban.

„Az én esetemben például a nevem és a Toth József fedőnév szerepel a mágnesszalagokon, de nem került elő a 6-os kartonom, és a beszervezéseket nyilvántartó B-naplóban sem szerepelek.”

Arról is írt: bár a kihallgatások során néha arra kérték, figyelje a katonai konvojokat vagy a hadgyakorlatokat, ebből semmilyen ügynöki megbízás nem lett, és nem teljesített ilyen feladatokat.
Az üzleti tevékenysége miatt otthonában házkutatást is tartottak, egy angliai útja során pedig a CIA emberei is kikérdezték.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »