Felfoghatatlanul nagy összegeket költ el az EU fegyverkezésre

Felfoghatatlanul nagy összegeket költ el az EU fegyverkezésre

Az Európai Unió katonai kiadásai 2025-ben várhatóan elérik a rekordnak számító 381 milliárd eurót – jelentette be az Európai Védelmi Ügynökség (EDA). A teljes összegből közel 130 milliárdot új fegyverek beszerzésére fordítanak, folytatva az ukrajnai orosz invázió 2022-es kezdete óta tartó meredek növekedési tendenciát.

A növekedéshez hozzájárult Donald Trump amerikai elnök nyomása is, aki a NATO-csúcson új kötelezettségvállalást fogadtatott el a tagállamokkal. Ennek értelmében a GDP öt százalékát kellene biztonságra költeniük – ebből 3,5 százalékot közvetlenül a hadseregre, 1,5 százalékot pedig infrastruktúrára vagy kibervédelemre.

„Európa rekordösszegeket költ védelemre, hogy garantálja az emberek biztonságát”

– jelentette ki Kaja Kallas, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

André Denk, az EDA vezetője szerint a NATO-cél teljesítése az éves kiadások akár 630 milliárd euróra történő emelkedését jelentené.

Hírdetés

Az Európai Bizottság a múlt héten megjegyezte, hogy teljes mértékben jóváhagyták azt a 150 milliárd eurós hitelprogramot, amely a tagállamok védelmi kiadásainak növelését hivatott segíteni. A pénzügyi forrásokra eddig 19 tagállam nyújtott be kérelmet. A program lehetővé teszi az Unió központi költségvetése által fedezett, olcsóbb hitelek felvételét.

Megvalósult Brüsszel álma: jönnek az első hadikötvények

Európa háborús ámokfutásának két fő mozgatórugója van: a francia nagyhatalmi álom és a bankárok zsebének megtömése

Körkép.sk, Standard.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Virginia Mayo


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »