Felfoghatatlan! Leitattak, összevertek, meztelenre veztkőztettek, majd levideóztak egy 11 éves lányt Annamajorban

Felfoghatatlan! Leitattak, összevertek, meztelenre veztkőztettek, majd levideóztak egy 11 éves lányt Annamajorban

Nyitókép: Tv Markíza

Január 2-án 14, 15, 16 éves tinédzserek bántalmaztak, ütöttek-rúgtak, leitattak, meztelenre vetkőztettek, majd levideóztak egy 11 éves lányt Annamajorban (Miloslavov, Szenci járás), a videókat pedig feltöltötték a közösségi oldalra. A médiában egyre nagyobb port kavaró incidensre az egykori annamajori szövetkezet területén került sor. A napvilágra látott információk szerint nem egyedi esetről van szó, ugyanis ez a csoport már korábban is rátámadott gyerekekre.

A Markíza Televíziónak sikerült megszólítania a sértetett és az édesanyját, valamint az eset egyik szemtanúját.

„Délután kikéredzkedett az osztálytársnőivel. Ötkor még írt nekem, aztán már nem tudtuk elérni“

– mondta a 11 éves lány édesanyja. Később kiderült, hogy a lányok az egykori szövetkezet területére mentek.

A áldozat arra emlékszik, hogy Kofolát öntött magának, de az egyik lány megragadta, és elkezdte belé önteni az alkohol. Az édesanya elmondása szerint a lányínak addig tartották a fejét, amíg le nem nyelte az alkoholt.

Az egyik szemtanú szerint a lányt ezután felpofozták, megrugdosták, majd meztelenre vetkőztették. Amikor az áldozat nemi szervét kezdték el fotózni, az egyik támadó azt mondta a többieknek, hogy az ügynek nem lesz következménye, mert az édesanyja rendőrnő.

Amikor a 11 éves lány már nem reagált, a tinédzser bántalmazók azon kezdtek el tanakodni, hogy mit mondanak majd a kiérkező mentősöknek és rendőröknek, majd az összes nyomot megpróbálták eltüntetni.

Hírdetés

 „Naponta új videók és fotók érkeznek, ez borzalmas. Nem ezt érdemelte, hiszen csak 11 éves“

– mondta könnyek között az édesanya.

A rendőrség rablás miatt indított eljárást

A kiskorú lány ügyében rablás miatt indított eljárást a rendőrség, de nem kizárt, hogy az ügyben folyó eljárást a későbbiekben átminősítik. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset érzékenységére való tekintettel nem közölhetnek bővebb információikat, de intenzíves foglalkoznak a megvert, leitatott és meztelenre vetkőztetett 11 éves lány ügyével. A rendőrség ugyanakkor nem tudta megerősíteni azt az információt, miszerint az elkövetők a múltban más gyerekeket is zaklattak volna a községben, illetve a környéken.

Kollár gondoskodni fog arról, hogy a másokat zaklató gyerekek nevelőintézetbe kerüljenek

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök az annamajori eset kapcsán a koalíciós tanács legközelebbi ülésére Roman Mikulec belügyminisztert is szeretné meghívni. Kollár hallani szeretné, hogy az országban milyen módon tudják megfékezni a gyerekek zaklatását.

  „Amennyiben szükség lesz rá, a Büntető Törvénykönyv módosítását fogom követelni annak érdekében, hogy a másokat megfélemlítő és zaklató gyerekek felnőtt korukig nevelőintézetben végezzék“

– szögezte le Kollár.

Grendel Gábor (OĽaNO) tájékoztatása szerint a parlament biztonságvedelmi bizottságának következő ülésén is téma lesz a 11 éves lány ügye, melynek keretében áttekintenek minden eddigi, az esettel kapcsolatos jogi eljárást.

TvNoviny/Teraz.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »