Felfele ível a gútai Hajómalom Fesztivál népszerűsége

Felfele ível a gútai Hajómalom Fesztivál népszerűsége

Felfele ível a gútai Hajómalom Fesztivál népszerűsége Havran Kati2025. 07. 14., h – 14:35

A növekedés a nézőszámot és az előadók népszerűségét tekintve is érzékelhető. A nyolcadik évfolyam két világsztárt kínált a vendégeknek, illetve a régión túl is éreztette hatását. 

Bár a hét elején lezúduló eső jócskán megnehezítette az előkészületeket, a festői környezetben rendezett Hajómalom Fesztivál látogatóinak nem lehetett okuk panaszra, a csütörtöki nyitónapon ezek a nehéségek már nem voltak érzékelhetőek. Esténként tömegesen keltek át a fesztiválozók a holtágon átvezető hosszú fahídon, hogy a félszigeten felállított színpadok felé vegyék az irányt – jóval többen, mint tavaly ilyenkor, tudtuk meg a főszervezőtől, Kárpáty Ernőtől. 

Ez részben annak köszönhető, hogy két könnyűzenei világhíresség is fellépett – a Delegation és az egykori Gypsy Kings-alapító Pablo Reyes is koncertet adott idén. A zenei programon egyértelműen érződött a szándék, hogy a szervezők minden korosztálynak szerettek volna nyújtani valamit. Az idősebb generációk a Gypsy Kings-dallamokra, vagy éppen a már visszajáró vendégnek számító Parno Graszt muzsikájára rophatták, a tiniket és a fiatalabb korosztályt pedig a Valmar szólította meg – a popduó miatt egyébként sok fesztiválozó érkezett a régión túlról és Magyarországról is. Emellett a gyerekekkel érkezők is jól érezhették magukat: csak hogy két hazai előadót említsünk, a Kicsi Hang gyerekkoncerttel, a Kuttyomfitty Társulat pedig színházzal szórakoztatta a legkisebbeket. 

„Úgy érezzük, hogy szintet léptünk” – mondta a koncert- és az általános szervezés kapcsán Kárpáty Ernő, aki szerint az idei cél az volt, hogy nemzetközi szintre emeljék a rendezvényt. Az is bizonyos, hogy a zenei program a rendezvény területén kívül is éreztette a hatását, sőt, Gútán kívül is találkozhattak világsztárokkal a járókelők: nagy népszerűségnek örvendett az a videó az interneten, amelyen a Gypsy Kings-sztár, Pablo Reyes, fia, Tony Reyes és formációjuk látható, akik éppen spontán bulit csaptak a komáromi Klapka-tér egyik kávézójának teraszán a péntek esti koncertjüket megelőzően. 

Egy másik videó is lázba hozta az internet népét: ez a Valmar koncertjét készült, és azt mutatja, ahogy a duót alkotó Marics Péter és Valkusz Milán egy pillanatra megszakítotják az előadást, hogy kiosszanak egy fesztiválozókat heccelő rendbontót. „Itt vannak biztiőrök, két méter magasak, velük lehet bokszolni” – mondja a felvételen Valkusz Milán. A koncert ezt követően további incidens nélkül folyt le. 

Hírdetés

A koncerteken túl számos izgalmas kísérőprogram is várta a látogatókat. A látogatók sportolókkal és művészekkel találkozhattak, illetve az Új Szó riporterei is vezettek beszélgetéseket. 

Lapunk komáromi tudósítója, Vataščin Péter a tudatos eszközhasználatról, valamint az online térben zajló zaklatásról (bullying) beszélgetett Sikula Gábor pszichológussal, a TANDEM vezetőjével. Az egyórás beszélgetés során többek között szó esett arról, hogy a iskolai zaklatás online formái milyen értelemben veszélyesek, s hogy a pedagógusok, szülők, érintett diákok bevonásával mennyire óvatosan oldandó problémáról van szó – amely egyben folyamatosan változik, s így mindig kicsit lépéshátrányban vagyunk a kezelésével. 

Sokan voltak kíváncsiak arra a beszélgetésre, amelyet az extrém sportokat űző Rakonczay Gáborral készített Elek Zoltán sportriporter. Miután legutóbb átevezte az Atlanti-óceánt, Rakonczay már a következő ultrafutó versenyeit tervezi. A nézők azt is megtudhatták, hogy az Antarktisz ingerszegény környezetéhez képest a grönladni expedíciók izgalmasabbak voltak Rakonczay számára, hiszen itt nem csak a fagyási sérülések elkerülésére és a napi cél elérésére kellett összpontosítania, hanem a jegesmedvékre is – az ilyen esetekre tartogatott magánál vadászpuskát. 

Rakonczay, aki eleinte papíron vezette hajónaplóját, legutóbb már nap mint nap osztotta meg élményeit a közösségi médiában, és csak a régióból 1,2 millió ember követte nyomon GPS adatait. 

A szombati záróest zenei programját a Beatles-feldolgozásokat játszó The Beat This zenekar nyitotta, akikkel koncertjük előtt találkoztunk egy pódiumbeszélgetés keretén belül. A négy komáromi zenészt – Osváth Lajos basszusgitárost, Mojmír Ivaniš dobost, Kiss Csaba gitárost és Schulz Miro gitáros-énekest – arról faggattuk, hogy milyen út vezetett számukra a Beatles zenéjéhez. A formáció tagjai arról is beszéltek, hogy szerintük mi a közös a Beatles zenéjében és a punkban, elárulták, hogy kinek mi a kedvenc Beatles-száma, illletve szó esett arról is, hogy Komárom és a régió milyen lehetőségeket nyújt az amatőr zenészek számára. 

A Hajómalom Fesztivál egyes beszélgetéseivel rövidesen bővebben is foglalkozunk lapunk hasábjain.

A fesztivál a kilencedik évadjára készül jövőre. „Lépéseket még nem tettünk, de gondolatban már körvonalazódik, hogy kit lehetne meghívni” – mondja a főszervező. Kárpáty Ernő bevallotta, hogy öt évvel ezelőtt, tehát amikor a fesztivál harmadik kiadását szervezték, fogalmazódott meg benne a kívánság, hogy a tizedik évadra szretné elhozni Gútára a Gypsy Kingset. „Ez a nyolcadikra sikerült” – mondja Kárpáty, „úgyhogy most új célokat kell megfogalmazni.” 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »