Felfelé a pálosok teréről

Felfelé a pálosok teréről

A szoborsorral díszített lépcső a barokk kor egyik jellegzetessége, mely a látványon túl sajátos mondanivalót is hordozhat, jelen esetben a pálos rendnek az emberre ható, térítő szándékát, mely itt monumentális formát ölt.

A Sopronhoz tartozó Bánfalván miután megnéztem a kis középkori Mária Magdolna-templomot, elindultam a hegyi templomhoz vezető lépcsőn. nyolcvannyolcat kellett lépnem felfelé, közben hétszer pihenhettem is, miközben tizennégy szent és vértanú kísérte – figyelte? – lépéseimet.

Hírdetés

"A kolostorhoz vezető új lépcsőt a pálosok 1717-1720 között építették, viszont a szobrok később, 1729 után készülhettek, mivel ez évben emelték Cortonai Szent Margitot a szentek sorába. A szobrokat valószínűleg Schmeitzer János György, a bajor származású, Sopronban letelepedett kőfaragómester készítette, aki a bánfalvi szoboregyüttesen kívül a ruszti plébániatemplom tabernákulumának és a soproni Szent Mihály-templom hajdan Jézus születése-oltárának is az alkotója" – írja ismertetőjében Méri Edina.

Az is érdekes, sőt több mint különös, hogy tizennégy szobor, amelyek közül már 1875-ben egy sem volt a helyén, hol és hogyan bukkant elő a legkülönbözőbb helyekről. "Szent Anna, Nepomuki Szent János, Szent Borbála, Remete Szent Pál a karmelita rend föloszlatása után a templom sekrestyéjébe kerültek. A Remete Szent Antal-, a Szent József- és a Páduai Szent Antal-szobrok a Mária Magdolna-templomban voltak 1948-ban. Közülük Remete Szent Antalt és Szent Józsefet a kistemplom nyugati homlokzatán egy-egy kőkonzolra helyezték, s ott álltak egészen 1976-ig. A Szent Jeromos- és a Cortonai Szent Margit-szobrok Nagy István, az akkori bánfalvi plébános gyűjtésének köszönhetően 1952-től a templom előcsarnokában kaptak helyet. Mostohább volt a sorsa Alexandriai Szent Katalin és egy ismeretlen mártírnő szobrának. A kolostor egy disznóólának falába lettek beépítve, s az épület bontásakor kerültek elő. A Szent Péter- és a Mária Magdolna-szobrokat a kolostor kerengő udvarában, illetve a kolostortemplom sekrestyéjében találták meg, viszont a Szent Teréz-szoborról csak egy jegyzőkönyv tudósít."


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »