Félezer orosz tudós politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt

Félezer orosz tudós politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt

Több mint 550 orosz tudós nyílt levélben politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt az ellenzékkel szembeni kemény fellépés miatt – közölték pénteken orosz hírportálok.

Троицкий вариант — Наука
A tudományos lap fejléce
trv-science.ru

Hírdetés

A Troickij Variant – Nauka című tudományos lapban publikált levél aláírói azt követelték, hogy szüntessék be a büntetőeljárást azok ellen, akiket tömeges rendzavarás szervezésével vagy abban való részvétellel vádoltak meg. Ilyen aktivisták 14-en vannak, akikre elítélésük esetén nyolc évig tartó szabadságvesztést szabhatnak ki.
   
„Aggodalommal figyeljük, ahogy Oroszországban a hazugság elutasítása büntetőjogilag büntethetővé válik, a kibontakozó politikai elnyomást pedig abszurd vádak kísérik, egyebek között olyanok, amelyek +tömeges rendzavarásról+ és +külső bevatkozásról+ szólnak” – hangzott a hatósági önkény beszűntetését követelő állásfoglalás.
   
Az orosz főváros rendőrsége a hatóságok által nem engedélyezett júliusi és augusztusi tüntetéseken több mint kétezer embert vett őrizetbe hosszabb-rövidebb időre. A bíróságok több tucatnyi aktivistát adminisztratív elzárással, több százat pedig pénzbírsággal sújtottak.
   
Alekszej Navalnij ellenzéki vezető, aki pénteken szabadult a 30 napos elzárásból, a Dozsgy ellenzéki online televíziónak nyilatkozva azt jósolta, hogy a titakozó hullám a megfélemlítési kísérletek ellenére is erősödni fog. A képviselő-aspiránsok kizárása miatti idei nyári tiltakozások a legjelentősebb voltak a választási csalások miatt 2011-2012-ben megtartott ellenzéki megmozdulások óta.
   
A moszkvai kerületi választási bizottságok 57 független és ellenzéki képviselő-aspiráns regisztrálását utasította el a szeptember 8-án esedékes moszkvai képviselő-testületi választásokra, a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva. Az érintettek szerint a Kreml utasítására, központilag irányítva rekesztették ki őket a demokratikus folyamatból, emiatt követőiket többször is utcára vitték, előre nem egyeztettet tüntetésekre. Az e helyszínen készült felvételek szerint nem voltak zavargások, és a rohamrendőrök több alkalommal is indokolatlanul alkalmaztak erőszakot.
   
A héten egyébként kártérítési eljárást kezdeményezett több, tüntetésre buzdító politikus – köztük Navalnij – ellen a moszkvai városi közlekedési vállalat, a metró és az Armenyija bevárosi étterem. A követelések együttes értéke meghaladja a 13 millió rubelt. (A rubel jelenleg mintegy 4,5 forintot ér.)
   
A moszkvai képviselőtestületi választásra egyébként 233 jelöltet jegyeztek be, közülük 171-en pártokat képviselnek, 62-en pedig függetlenként indulnak el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »