Felemelő volt a Karitász adventi jótékonysági estje a Szent István-bazilikában

Felemelő volt a Karitász adventi jótékonysági estje a Szent István-bazilikában

A Katolikus Karitász Lackfi Jánossal, Dolhai Attilával és a MAGnificat zenekarral rendezett verses-zenés adventi műsorán több mint hatszázan vettek részt 2023. december 18-án a Szent István-bazilikában.

A segélyszervezet Tárjátok ki a szíveteket! nevű, országosan meghirdetett adventi adománygyűjtő kampányának részeként megrendezett est teljes bevételét a nélkülöző családok és idősek karácsonyának támogatására, valamint téli krízishelyzet enyhítésére fordítja.

A Szent István-bazilika impozáns szakrális tere adott otthont a Karitász Emberbőrbe bújt Isten címmel megrendezett zenés-verses jótékonysági programjának december 18-án.

Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatóhelyettese felkonferálta a művészeket és megköszönte az önkénteseik és mindazok munkáját, akik az év során segítették a szervezet tevékenységét. Közülük többen a székesegyház padsoraiban foglaltak helyet, hogy az adventi lelki élményből is a Karitásszal közösen vegyék ki részüket. A rendezvényen jelen volt többek között Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök, Klaus Höhn, a szervezet németországi jószolgálati nagykövete, Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja is.

A szót Écsy Gábor országos igazgatóhelyettes vette át, aki megköszönte, hogy Mohos Gábor püspök úr jóvoltából idén is megvalósulhatott Dolhai Attila és a MAGnificat zenekar fellépése a bazilikában. Hozzátette, külön öröm számukra, hogy a már-már hagyományosnak mondható jótékonysági koncerthez idén Lackfi János költő is csatlakozott, így létrejött ez a különleges formáció.

„Szeretnénk, ha az ünnepi asztalra mindenütt bőségesen kerülne étel, és támogatjuk a rászoruló családokat a téli időszakban, hogy az otthon melege mindenütt megvalósuljon.” – mondta el Écsy Gábor az est céljáról.

Hírdetés

Arra kérték a résztvevőket, hogy adományaikkal támogassák munkájukat, tudva, hogy amikor a bazilikában kihelyezett perselyekbe pénzadományt helyeznek, azzal egyszersmind a reményt lehetőségét adják a legelesettebbeknek.

A köszönő után a MAGnificat zenekar és Dolhai Attila által előadott egyházi és karácsonyváró dallamokat Lackfi János költő tanúságtétele és versei fűzték össze egy lélekemelő csokorrá. A műsor hármas tematikára épült: „Életút”, „Karácsony” és „Belépés az intimitásba” címszavak jelezték a kivetítőn a hit különböző szakaszait a közönség számára. A hit megtalálásától indulva, annak igazi megélésén át, a mély, intim hitben való létezés ívét vázolta fel versein és személyes tanúságtételén keresztül Lackfi János. Mindez szoros és felemelő egységet képezett a MAGnificat keresztény könnyűzenei együttes dalaival. Az esemény élő közvetítését azok is élvezhették, akik személyesen nem tudtak jelen lenni.

A Katolikus Karitász egész évben örömmel fogadja, ha valaki támogatni kívánja a mélyszegénységben élőkért, idős, beteg emberekért, fogyatékossággal élőkért, szenvedélybetegekért, kisebbségekért végzett munkájukat vagy katasztrófahelyzeti segítségnyújtásukat.

Forrás: Szabados Edina/Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »