A Paltinu gyűjtőtónál történtek ügyében elrendelt ellenőrzés fogja eldönteni, hogy ki hibázott, és a vétkeseknek felelniük kell – jelentette ki Nicuşor Dan államfő.
Egy tegnapi Facebook-bejegyzésben az elnök hangsúlyozta, ezen az értékelésen túlmenően „egyértelmű”, hogy az állami hatóságok vezetőinek kiválasztásakor kizárólag a szakmai kompetenciákat kell figyelembe venni. „Még ha hosszadalmas folyamat is lesz, a közigazgatás hatékonnyá tétele elengedhetetlen ahhoz, hogy az állam teljesíthesse alapvető küldetését, a polgárok szolgálatát” – fogalmazott.
Nicuşor Dan szerint a Paltinu-gátnál történtek előidézte válsághelyzet is jól mutatja, hogy milyen súlyos következményei lehetnek az előrelátás és az állami intézmények közötti kommunikáció hiányának. A műszaki dokumentáció összeállításakor minden lehetséges forgatókönyvvel számolni kell, és minden releváns információt a döntéshozók rendelkezésére kell bocsátani. „Most a megoldások keresésére kell összpontosítani. A politikai harcok és a kampányízű nyilatkozatok nem segítenek a helyzeten” – tette hozzá az államfő.
Prahova megye 12 településének és Dâmboviţa megye egy településének lakói péntek óta vezetékes vízszolgáltatás nélkül maradtak, mivel a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize, miután a vízszint lecsökkent a gátnál végzett műszaki munkálatok miatt.
A kialakult helyzet kapcsán elrendelt intézkedésekről tegnap esti terjedelmes közleményében számolt be a kormány. Mint ismertették, november 30. és december 3. között az érintett településeken élők számára több mint 500 ezer liter ivóvizet – palackozott és háztartási víz – osztottak ingyenesen: Prahova megyében közel 380 ezer, Dâmbovița megyében 162 ezer liter vizet juttattak el a lakossághoz a megyei vészhelyzeti felügyelőségek.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a szaktárca állami egészségügyi felügyeletének vezetőjével együtt tegnap délután felkereste a Prahova megyében vízhiánnyal küzdő öt egészségügyi intézményt. A látogatás célja az volt, hogy felmérjék a kórházak kritikus helyzetét, a betegek ellátására, valamint az egészségügyi intézmények biztonságos működtetésére hozott intézkedéseket – közölte a szaktárca. Alexandru Rogobete tegnap este úgy nyilatkozott, hogy a helyzet ellenőrzés alatt van, és eddig egyetlen beteget sem kellett átszállítani az érintett kórházakból bukaresti egészségügyi intézményekbe.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


