Felébredt a NYT: 20 millió ember van halálra ítélve Jemenben (nyugalom: Trump miatt)

Felébredt a NYT: 20 millió ember van halálra ítélve Jemenben (nyugalom: Trump miatt)

THE NEW YORK TIMES

Ochs Sulzberger úr lapja felébredt álmaiból és elsőrangú összeállításban, tele iszonytató fotókkal mutatja be, hogy mit tesz a szaúdi hadigépezet Jemenben.

A fotóösszeállítás e merész címmel jelent meg: „A felvételek, amelyeket az USA és Szaúd-Arábia nem akarja, hogy lássa”.

/Aki úgy érzik, e cím más lenne, ha ma Amerikát még Obama vezetné, talán nincsenek túl messze az igazságtól./

„Legyünk őszinték”, írja a NYT, „amerikai és brit bűnrészességgel a szaúdi kormány háborús bűnöket követ el Jemenben”.

Az ország népének 60 százaléka nem tudja, hogyan szerzi be következő étkezéséhez ennivalóját. /Teljesen érthető, hogy a Szél Bernadett-féle hazai neokon tetvek Putyin miatt őrjöngnek./

Hírdetés

Szintén hatalmas betűkkel szedve: „El kell vágni a katonai szállítást Szaúd-Arábiának, ameddig nem fejezi be Jemen megfojtását.”

Nyilatkozik egy karitatív szervezet igazgatója: „Jemenben minden ötödik percben meghal egy gyerek”. „Ami ott történik, a világ közösségének szégyene.”

Naponta ötezren fertőződnek meg kolerával.

Közben a sajtóban minderről alig írnak. Azért, magyarázza a cikk, mert csak charter gépekkel lehet odarepülni, és mivel a légteret a szaúdiak ellenőrzik, az ENSZ is fél odaengedni a gépeit.

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »