Felcsút rekordösszegű taópénzhez jutott

Felcsút rekordösszegű taópénzhez jutott

2014-ben a korábbinál ismét több, 2,2 milliárd forint társaságiadó-pénz vándorolt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz, így öt év alatt valamivel több mint 9 milliárd forint taópénzt kapott – írja az Mfor.hu a Magyar Labdarúgó Szövetségre (MLSZ) hivatkozva.

Az Orbán Viktor miniszterelnökhöz köthető alapítvány 2014-ben 2,25 milliárd forintot kapott, vagyis közel 700 millióval többet, mint 2013-ban – adta hírül a portál. A támogatás ellenére azonban tavaly a 2013-as 5,6 milliárdnál kisebb nyereséget tudott elérni, 4,3 milliárd forintot.

2014-ben egy másik egyesületnek legalább a lépést sikerült tartania az alapítvánnyal. A Szeged 2011 Sportszolgáltató és Labdarúgó Kft. esetében ugyanis 1,11 milliárd forintot támogatást hagyott jóvá az MLSZ, melyből azonban csak 29 millió erejéig adtak ki támogatási igazolást. A harmadik helyre 785,3 millió forinttal a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC került.

Hírdetés

A top 10-ben vannak

A top tíz taótámogatott között feltűnt Tiszakécske sportegyesülete, amely 357,6 millió forintot kapott a vállalkozóktól. Ehhez hasonló nagyságú társaságiadó-pénzt kapott a ZTE Football Club is, amely már a sportpályákat építő Pharos ’95 ötvenszázalékos tulajdonát képezi. 2014-ben jelentős összeg került még a budaörsi BSC 1924 Futball Kft.-hez is: 729 millió forint, úgy, hogy 2013-ban például egy fillért nem kapott sportfejlesztésre a taóból, az MLSZ jegyzéke szerint.

Kormányközeli kapcsolattal könnyebb

A kormányközeli kapcsolattal rendelkező egyesületek – ahogyan a portál írja – nem panaszkodhattak: Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának harmadosztályú fociklubja 135 milliót kapott a taórendszernek köszönhetően, 2013-ban 41 milliót. A Tállai Andráshoz, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárához köthető Mezőkövesd Zsóry Futball Club a 2013-as 357 millió forint után tavaly 223 millió forint sportfejlesztési támogatásban részesült.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »