Felborult a futballvilág, de nekik aztán nyolc

Felborult a futballvilág, de nekik aztán nyolc

Az angol csapatok dominanciájával zárult le a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. Éppen tíz éve, 2009-ben fordult elő legutóbb, hogy a legjobb nyolc felét a Premier League klubjai adják.A mostani forduló kétségtelenül a VAR bevezetéséről és a meglepetésekről, a nagy fordításokról lesz emlékezetes. Sorsolás péntek délben.

Talán szubjektív megközelítés, de amennyire a csoportszakasz igazolta az UEFA-nak az öt „nagy” (az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol liga) preferálásáról szóló döntését, a nyolcaddöntők nem feltétlenül támasztották ezt alá, tekintve, hogy a versenyben maradt csapatok egynegyede nem az említett bajnokságokba tartozik. Mindazonáltal kár lenne tagadni, hogy a nagy bajnokságok, illetve a nagy klubok továbbra is uralják a Bajnokok Ligáját, még ha akadt közülük nagy vesztese is a fordulónak.

Érdekesen kiegyenlített ellenben a mezőny két aspektusból.

Ugyanannyi csoportelső, mint amennyi csoportmásodik élte túl a nyolcaddöntőt,

ez azt sejteti, hogy igazából mindegy, hogy egy csapat hol végez az őszi szakasz végén. A Barcelona, az FC Porto, a Manchester City és a Juventus úgy jutott tovább, hogy az első mérkőzését idegenben játszotta, közülük csak az angolok kezdték aztán előnnyel a visszavágót, sőt az olaszok és a portugálok hátrányból fordítottak. A csoportmásodikok közül a Tottenham kettős győzelemmel ejtette ki a gödörbe kerülő Borussia Dortmundot, ellenben a másik három továbbjutó, a Liverpool, az Ajax és a Manchester United úgy harcolta ki a negyeddöntőbe jutást, hogy az első, a hazai meccsén nem tudott előnyt szerezni. A nyolcaddöntő tizenhat mérkőzéséből – s ez is utal arra, hogy a szokásosnál több meglepő eredmény született –

a pályaválasztók éppen úgy hét mérkőzést nyertek meg, mint a vendégek, csupán két döntetlen mellett.

Ha a sorsolásnál felállított esélyszámokat nézzük, három továbbjutó igazolta a papírformát (Barcelona, Manchester City, Juventus). Két párharcban nem volt igazán esélyes, mindkettő kiegyensúlyozott csatát ígért egy angol és egy német élcsapat között. Mindkettőből a Premier League reprezentánsa ment tovább (Liverpool, Tottenham). Ugyanakkor három csapat rácáfolt az előzetes esélylatolgatásra, s kiejtette erősebbnek vélt ellenfelét (Ajax, FC Porto, Manchester United).

Hírdetés

Fura képet ad, ha az UEFA-rangsorának helyezéseit rendeljük a még versenyben lévő csapatok mellé. Ennek alapján a Barcelona (3.), a Juventus (5.) és a Manchester City (8.) versenyben maradása nem meglepetés, a Porto (9.) sem áll rosszul a rangsorban, ellenben a Manchester United (15.), a Liverpool (16.), a Tottenham (18.) és az Ajax (22.) szereplése igazi bravúr. Más kérdés, hogy ezt a rangsort körülbelül annyira szabad mérvadónak tekinteni, mint a FIFA-rangsort.

A Barcelona, beállítva a Bayern München csúcsát, tizenhetedik alkalommal jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Lionel Messi, aki két gólt szerzett és két gólpasszt adott szerda este a CampNouban az Olympique Lyon ellen, továbbra is a nyolcaddöntők második meccsének gólkirálya: 14 mérkőzésen 19 gólt szerzett eddig ebben a fázisban.

Ha már a spanyol kluboknál tartunk: a németek mellett ők a nagy vesztesei ennek a mostani nyolcaddöntőnek. A Real Madrid 1011 napos regnálás után üresen hagyta a Bajnokok Ligája trónját azzal, hogy az idegenbeli győzelem után kikapott az Ajaxtól, és kiesett. Az Atlético Madridnak a hazai 2-0 után több mint nyolcvan százalékos esélye volt a Juvéval szemben, de nem bírt Cristiano Ronaldóval. Az elmúlt öt alkalommal, amikor szerepelt a BL tavaszi szakaszában, mindig CR7 csapata állította meg az Atlétit, négyszer a Real Madrid, most pedig a Juventus. 2006 óta mindig vagy az angol, vagy a spanyol liga adja a legtöbb csapatot a legjobb nyolcba. Ez most is így van, mégis akad változás: a legutóbbi hét idényben mindig a La Liga képviselői voltak többségben. Ugyanakkor

négy csapata egy nemzetnek 2009, az angolok legutóbbi remekelése óta nem volt.

A mostani mezőny azért is érdekes, mert a nyolc csapat öt országot képvisel, a négy angol mellett akad spanyol, olasz, portugál és holland gárda is. A nagy vesztesek a németek, akik már-már megsemmisítő vereséget szenvedtek az angoloktól ebben a körben.

A három angol–német párharc mindegyikéből az angol jutott tovább, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Schalke pedig kiesett. A németek a hat mérkőzésből ötöt elveszítettek, a Bayern pedig egyszer döntetlenre játszott az Anfield Roadon.

A Bundesliga klubjai nemhogy továbbjutás, győzelem nélkül maradtak a 2019-es tavasz BL-mérkőzésein. A gólkülönbségük 3-17.

A VAR sok vitás esetet eldöntött, de azt is megmutatta, hogy nem „mindenható”, nem küszöböli ki teljesen a játékvezetői hibákat (Porto–Roma), s nem zárja le a vitákat (PSG–Manchester United). Megváltoztatta a futballt, kitolta a gólörömöt. Alapvetően befolyásolta az eredményeket és ezzel a továbbjutásokat – előnyeit, szükségességét ugyanakkor senki sem vitatta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »