Felbontották Hudák István világhírű idegsebész szerződését a Honvédkórházban

Felbontották Hudák István világhírű idegsebész szerződését a Honvédkórházban

A Honvédkórház felbontotta a szerződést Hudák István idegsebésszel, akinek sikerült a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásánál elkülöníteni az ikrek összenőtt agyi ereit – számolt be róla a Válasz Online. Valószínűleg külföldön folytatja munkáját, de mindent megtesz azért, hogy a magyarországi praxisát is megtarthassa.

A vele készített interjúban Hudák István elmondta, hogy nem figyelmeztették előzetesen arról, hogy bármi probléma lenne a munkájával, két évvel ezelőtt még magas állami kitüntetésben is részesítették. Elmondása szerint szakmai hibákat sem vétett, kiemelkedően jó szövődményi rátával dolgozott. 

Hírdetés

Azonban egyszer csak kapott egy levelet postán a kórháztól, hogy megszüntetik a szerződését, Hudák véleménye szerint elbocsátása mögött az állhat, hogy érkezett egy másik orvos a Honvédkórházba és neki kellett a hely.

A kórházi állapotokról is nyilatkozott, eszerint a kórházban csak hetente egyszer operálhatott, mert ennyire kapott finanszírozást. Emellett arról is szó esett, hogy Magyarországon van egy 400 millió forintba kerülő, érfestéses eljáráson alapuló készülék (DSA), amivel belelátnak műtét közben a beteg fejébe, de ez a műszer évek óta raktárban van, nem működik, pedig három év alatt 1200 beteget lehetne megoperálni vele.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »