Barack Obama amerikai elnök kedden a Clinton Global Initiative rendezvényén tartott beszédében kiállt azon civil szervezetek mellett, ahol azok munkáját megnehezítik. Az USA elnöke szerint „Oroszországtól Kínáig és Venezueláig megfigyelhetők a civil szervezetek elleni fáradhatatlan támadások”. Obama külön kiemelte hazánkat, mint olyan országot, ahol a „törvények egyre nehezítik a nem kormányzati szervezetek működését.”
Nos ezzel az állítással valóban nehéz vitatkozni. Aki nem 80 dioptriás narancsszemüveggel szemléli az eseményeket, annak azért világos,, hogy az (amúgy sokszor és jogosan kritizált) civil szervezetek elleni támadások mögött nem magasztos nemzetvédelmi felbuzdulás, hanem egyszerű, száraz hatalmi érdek áll. Ahogyan a saját „civil” hátországot kiépítő és működtető rendszer (CÖF) mögött is e párhuzamos szándék húzódik meg.
Obama azonban – pontosabban inkább az amerikai külügy – kissé feledékeny volt az ördöggel kokettáló országok listájának összeállításánál, abból ugyanis véletlenül kimaradt néhány messze földön híres demokrácia és emberijogilag roppant elkötelezett ország.
Ugye, mi jó magunk Egyiptommal (igen, egy olyan országgal, ahol időnként tüntetők százait lövik agyon, ítélnek el rögtönzött vicc-perekben, vagy éppenséggel a keresztény kopt kisebbséget készülnek a pokolra juttatni némi robbanóanyag kíséretében, jobb napokon csak betiltanak egy pár milliós politikai mozgalmat) szereplünk az államférfi listáján, ahol ugye a törvények egyre nehezítik a nem kormányzati szervezetek működését.
De rákerült a listára Kamerun, Kuba, Líbia, Kambodzsa, Oroszország, Venezuela, Burundi, Kína és Vietnam is. Díszes társaság mi tagadás, ám mégis hiányérzetünk támad, ha egy kicsit elkezdjük járatni a buksinkat:
A listából ugyanis olyan országok felejtődtek ki, mint a demokratikus államberendezkedéséről, valamint a civil szféra támogatásáról híres Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, vagy épp Törökország. Ezekben az államokban éppenséggel az a közös, hogy Uncle Sam baráti körének részei, fontos közel-keleti szövetségesei az USA-nak. De nem került rá a listára az eddig páriaként kezelt Irán sem – amely az Iszlám Állam előretörése miatt hirtelen felértékelődött Washington szemében, és amelynek belső berendezkedését ismerve – bár az Izraellel szembenállása miatt a nemzeti oldalon népszerű szereplő – a Norvég Alap aktivistái nagy valószínűséggel egy nyilvános kivégzés passzív résztvevőivé válnának Teherán egyik terén. (És amúgy a hazai radikáljobbosok tekintélyes része sem maradna sokáig szabadlábon, kezdve például azokkal, akik az „ősi magyar hit” követői.)
A listát látva tehát egyszerű következtetésre juthatunk: azon országok kerültek fel a szégyenpadra, amelyekre Washington épp zabos, illetve olyan országok nem kerültek fel rá, amelyekre épp szüksége van. A jelentéktelen és picike Magyarország előkelő szereplése – az igen hangos hazai lobbi mellett – nyilván annak is köszönhető, hogy Budapest és Moszkva pompás kis energetikai üzletelése Washingtonnak is feltűnt, és nem is igazán örülnek neki.
Ami az egészben a legviccesebb: a civilek elleni kis magánháborújukhoz keresve sem kaphattak volna jobb muníciót Lázárék. Az „idegen érdekek kiszolgálásának” vádját (amiről tök mindegy, hogy igaz-e, mert csak eszköz a hatalom kezében a leszámolásra) az összeráncolt jenki homloknál egy képregény sem tudta volna egyszerűbben ábrázolni. Obama tehát e végtelenül primitív és álszent hegyibeszéddel legfeljebb a kormánynak segített, és ezzel valószínűleg tisztában is van. Csak épp nem érdekli. Mert az ő sakktábláján a lelkesen védelmébe vett civilek ugyanúgy parasztok, mint Orbánékén. Csak az egyik leütni akarja őket, a másik meg simán feláldozza őket egy jól kivitelezett vezércsel érdekében.
Széljegyző
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
