Felajánlotta lemondását a botrányba kevert osztrák alkancellár

Felajánlotta lemondását a botrányba kevert osztrák alkancellár

Sebastian Kurz  osztrák kancellárral folytatott egyeztetés után lemondott szombaton alkancellári és pártelnöki tisztségéről Heinz-Christian Strache, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, aki előző nap súlyos korrupciós botrányba keveredett.

Az Osztrák Néppártot (OVP) vezető kancellár Strache szerint elfogadta lemondását.

A 49 éves politikus sajtóértekezletén közölte, hogy maga helyett Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai minisztert javasolta az alkancellári posztra.

Lemondását Strache a kormány munkája és a családja iránt érzett felelőséggel indokolta. Egyben bocsánatot kert azoktól, akiknek csalódást okozott, vagy akiket megsértett a nyilvánosságra került videóval. Azt mondta: személye nem lehet az akadálya annak, hogy a kormány folytassa a megkezdett munkát és megvalósíthassa terveit.

A Strache körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lapok közzétettek egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló nőnek. A találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is.

A történtekkel kapcsolatban Heinz-Christian Strache sajtónak úgy fogalmazott: „Butaság, felelőtlenség és hiba volt”, az általa tett kijelentések pedig katasztrofálisak és kifejezetten kínosak; értékelése szerint úgy viselkedett, mint egy tinédzser.

Hírdetés

Szombati sajtóértekezletén a politikus egy olyan titkosszolgálati akció áldozataként tüntette fel magát, amelyet szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek, azzal a szándékkal, hogy „felrobbantsák” az osztrák kormánykoalíciót.

A nyilvánosságra került videofelvételről pedig azt mondta, hogy abban a károkozás szándékával tudatosan kiválasztott részeket manipulatív módon vágtak össze. Egyúttal kijelentette, hogy nem követett el semmilyen jogsértést, és minden jogi lépést megtesz az ügy tisztázása érdekében.

Az APA osztrák hírügynökség szó szerint ismertette Strache sajtóértekezleten elhangzott nyilatkozatát. Ebben az osztrák szabadságpárti politikus elismerte, hogy az ibizai találkozón – amelyről a videofelvétel készült – túlzott mértékű alkohol befolyása alatt állt.  Ennek következtében kijelentései – mint fogalmazott – „józanul tekintve katasztrofálisak és kimondottan kínosak voltak”.

A történtekre úgy emlékezett: 2017 nyarán Ibizán találkozott a magát lett állampolgárnak valló nővel, aki Ausztriában szeretett volna letelepedni. Hangsúlyozta, hogy azt követően soha többet nem látta a nőt, és pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) más tagjai sem álltak kapcsolatban vele. Kiemelte azt is, hogy a párt végül nem kapott adományokat a nőtől.

Strache bejelentését követően lemondott tisztségéről az FPÖ parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus is, akinek közreműködésével jött létre az ibizai találkozó, és aki a tolmács szerepét töltötte be. A 42 éves politikus mély sajnálkozásának adott hangot a két évvel ezelőtt történtekért, és amiatt, hogy magatartásával csalódást okozott azoknak a választóknak, tisztségviselőknek és munkatársaknak, akik bíztak benne

 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »