Július 1-jétől átvesz a MÁV-tól 750 kilométernyi pályahálózatot a GYSEV Zrt., a kijelölt személyszállítási közszolgáltatás átvállalása csak fokozatos lehet, ahhoz még bővítenie kell a flottáját.
Számos, a működést érintő változás történt a közelmúltban a GYSEV-nél. A legjelentősebb, hogy a magyar állam tulajdoni hányada több lépcsőben 75 százalék fölé került a vasúttársaságban, ami által döntő befolyást gyakorol a cég működésére. (A tulajdonosi összetétel változásának egyik eleme a magyar állam részéről történt tőkeemelés volt, ami miatt az osztrák állam – mint kisebbségi tulajdonos – beperelte a magyart.)
További változás, hogy bár a GYSEV Cargo Zrt. egyelőre 100 százalékban a GYSEV tulajdona, a közeljövőben lezárul a részvénycsomag jelentős részének értékesítése (a hírek szerint Waberer’s International vásárolja meg a cargocég 62,5 százalékát), és a cég a teherszállítási üzletág nélkül üzemel majd tovább. Emiatt meg kellett állapodni a mozdonypark további használatáról, ez megtörtént – derült ki a vg.hu cikke szerint a Hungrail által szervezett vasúti járműipari szimpóziumon. Kövesdi Szilárd, a társaság vezérigazgatója elmondta továbbá, hogy
a GYSEV július 1-jétől átveszi a MÁV infrastruktúrája egy részének üzemeltetését.
A 750 kilométernyi vasúti pálya átvétele és működtetése nem lesz gyors és könnyű feladat a vezérigazgató várakozásai szerint, de mindent megtesznek azért, hogy minél gyorsabban sikerüljön.
Arról viszont nincs szó, hogy ezeken a szakaszokon a személyszállítási közszolgáltatást is azonnal átveszi a GYSEV, hiszen jelenleg is csaknem teljes egészében kihasználja a járműállományát. Július 1-jétől egyelőre csak a Celldömölk–Zalaegerszeg vonalon történik ez meg, amihez oda csoportosítja a jelenleg a MÁV-nak kölcsönadott eszközei egy részét.
Az, hogy a GYSEV felelősen mikor tudja átvenni a kijelölt többi vonalrészt, attól függ, hogy mikor jut további járművekhez. Folyik az új IC-vonatok beszerzése, de ez nem lesz elég az új feladatok teljes körű ellátására. Elsősorban dízel járművekre és motorvonatokra van szüksége, ha pedig nem tud eleget vásárolni, akkor bérelnie, lízingelnie kell. Egy használt szerelvényt addig is vásárolt, egyelőre tart a felújítása.
Az új IC-ket a Stadler gyártja a társaságnak, a tizenegy szerelvény 2027-től áll forgalomba. A tervek szerint Sopronból és Szombathelyről szállítják majd az utasokat Budapestre egy csornai egyesítéssel. A szerelvények kétóránként indulnak, a köztes időben pedig betétjárat közlekedik Győr és Budapest között. E betétjáratok nagyobb igény esetén elmehetnek Sopronba vagy Szombathelyre is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


