Fél évszázados a „kommunista szombatokon” is épült szegedi templom

Fél évszázados a „kommunista szombatokon” is épült szegedi templom

Templombúcsú keretében ünnepelték a szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-plébániatemplom felszentelésének ötvenedik évfordulóját szeptember 28-án.

Nem volt könnyű vállalkozás új templomot építeni az 1970-es években. Singer Ferenc akkori plébános tisztában volt vele, hogy az adományként kapott fodorkerti magánházban kialakított kápolna egyre szűkösebb az épülő tarjáni lakótelep mellett. Leleményes engedélyeztetéssel a hívek saját kezűleg, széles körű összefogással építették fel az új istenházát, a korszak körülményei folytán gyakran „kommunista szombatokon” (azaz a kommunizmus építéséért vállalt, kötelezően „önkéntes” szombati munkanapokon – a szerk.) is ezen dolgozva.

A modern tervezési megoldások egyikeként a körbefutó szalagablakok újszerű megoldást jelentettek egy templom számára. Az épület anyaghasználata, a dörzsölt, meszelt fal, pácolt deszkaborítás a népi építészet eszköztárából való. Az épület egyszerűségével, a választott anyagok, színek harmóniájával, bronzlemezzel borított kapujával és a haranglábbal utal rendeltetésére.

Ötven év a hívek szolgálatában

A fél évszázad alatt számos új kezdeményezésnek lehettek tanúi a falak. Gyulay Endre akkori spirituális, a papi szeminárium lelki életének irányítója, későbbi megyéspüspök itt szervezte meg az első Szent Gellért Ifjúsági Napot, az egyházmegye fiataljainak találkozóját. A jelenlegi plébános, Benyik György sokoldalú munkásságához nemcsak a kézzel másolt teljes biblia elkészítése és Ferenc pápának való átadása, valamint a Hangos Biblia felvételeinek megszervezése fűződik, immáron az interneten küld heti rendszerességgel evangéliummagyarázatot a híveknek.

Az egykori plébánosok, Kiss Imre és Laurinyecz Mihály is eljöttek az ünnepi alkalomra.

Ünnepi szentmise

Kalocsai Tibor, az egyházközség világi elnöke olvasta fel Kiss-Rigó László megyéspüspök köszöntő levelét. Kiss Imre, a szentmise főcelebránsa felidézte, hogy még gimnazistaként részt vett a templomépítésben, a téglák hordásában, majd első éves kispapként lehetett ott a felszentelésen. Benyik György a templomépítő Singer atyát idézte: a jó pap csak azt csinálja, amit a papnak kell és engedje a híveket is kibontakozni. Laurinyecz Mihály a cserkészet megtelepedésére emlékezett vissza, a jelen lévő cserkészek külön megköszönték akkori szolgálatát.

Bronzkapu emlékérmekkel

A templom bronzkapuján az ünnepi szentmisét követően Fritz Mihály alkotásaként hét új emlékplakettet helyeztek el. A plébániaközösségben szolgáló akolitusoknak állítottak így emléket. A katolikus liturgiában az akolitus viszi a gyertyát az ünnepi szentmisén, s átadja a bort és a vizet a felajánláskor. Korábban a kisebb papi rendek egyikeként csak papnövendékek kaphatták meg, napjainkban már világi férfiakat is felavatnak erre a szolgálatra. Az egyik akolitus, T. Kis László a nejével lett megörökítve, ők voltak ugyanis az első összeadott pár a még teljesen el sem készült templomban.

Az ünnepi megemlékezés a misét követően a hívek által hozott süteményekből agapéval, szeretetlakomával zárult.

Hírdetés

Fodorkerti katolikusok

A benépesülő Fodorkert első miséző helye az Uzsoki utca 10. szám alatti magánházbéli kápolna volt. Özvegy Muntyán Valérné Goller Emília Tátra tér 5. szám alatti házát 1958-ban a csanádi püspökségnek ajándékozta abból a célból, hogy benne egy kápolnát alakítsanak ki. Így ide települt a kápolna az Uzsoki utcából, az épület a templomépítésig állt, majd lebontották.

Singer Ferenc plébános kezdeményezte a templomépítést a hivatalosan ateista pártállam korlátlan uralmának időszakában. Ügyesen lavírozott a néha széthúzó megyei és szegedi városi vezetés között. Tarnai István építész terveit Hódmezővásárhelyen engedélyeztette, hivatalosan imaházbővítés címén. A hívek kommunista szombatokon, hétvégente saját kezűleg építették a falakat. „Már a házfalak bontásánál rájöttek a svindlire, de akkoriban pálinkával intézték a tárgyalásokat, minden megoldódott” – idézte fel a korabeli helyzetet Benyik György plébános.

Tarjánváros temploma

Az időközben lakóteleppé átalakuló Tarján városrész arculatához illeszkedő formavilágú új, modern templomot az egyházmegye első püspökének, Szent Gellértnek a tiszteletére Udvardy József Szeged-csanádi megyéspüspök szentelte fel 1975-ben. A négyzetes alaprajzú templomtér átlós elrendezése, a tetősíkok játéka növeli a tér optikai hatását és a tekintetet a liturgikus tér felé irányítja, amelynek a napjárástól függő megvilágítása egy nagyméretű, délre tájolt ablakon át történik.

Az előtérben lévő Szent Gellértet, Szent Imrét és Szent Istvánt ábrázoló triptichont és a stációkat Varga Mátyás díszlet- és jelmeztervező készítette kerámiából. Különleges, nemrégiben érkezett dísze a tarjáni „paneltemplomnak” az az ajándékba kapott keresztmásolat, mely a megfeszített Krisztust nyitott szemekkel, koronás királyként ábrázolja. Ez Dánia legősibb, 11. századi feszületének másolata, az eredeti a koppenhágai nemzeti múzeumban látható.

A másik szegedi Pantheon

Az 1970-es, minden addigi rekordot megdöntő tiszai árhullám után a megmenekülésért adott hálaadás kifejeződésének is tekintették az újonnan épült templomot. Ezen szellemiséghez kapcsolódnak a templomi bronzkapun ismert tudósok, művészek, egyházi személyiségek, majd a templom építőinek arcmásait is megörökítő, szőlőfürt formában elhelyezkedő díszítő érmek.

A Dóm téri mellett a másik szegedi Pantheonként emlegetett emlékhely kialakítását Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész 1975-ben kezdte meg, munkáját napjainkban is folytatják. Itt jelenítették meg először köztéri alkotáson a C-vitamin felfedezőjét, Szent-György Albertet, aki ezt külön levélben köszönte meg.

Sokszínű és eleven közösségi élet

A plébániához nemcsak a 2002-ben felszentelt Iglói utcai Apor Vilmos Közösségi Ház tartozik, hanem 28 programokat szervező, összetartó, egymást segítő csoport és két énekkar is működik. Az egyházközségben most is élő eleven közösségét erősíti többek között a Márton Áron Cserkészcsapat és a nagycsaládosokat tömörítő Katona Nándor Közösség.

Forrás: szegedma.hu (1; 2)

Fotó: Kohári Nándor; miserend.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »