Fél évre befagyasztották Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát

Befagyasztotta a következő hat hónapra a bukaresti kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) árát, időközben pedig a pénzügyi felügyelet (ASF) törvénymódosító javaslatot dolgoz ki a gépjárműbiztosítások piacának stabilizálása érdekében – jelentette be szerdán Valentin Ionescu, az ASF biztosítási vezérigazgatója.

A kormányülést követő sajtótájékoztatón a tisztségviselő elmondta, hogy ebben a féléves időszakban a biztosítási brókerek jutalékát is – a kötvények értékének 8 százalékára – korlátozzák.

A kgfb megkötésénél a biztosító társaságoknak az idei februári referenciaárat kell alkalmazniuk – mondta a vezérigazgató.

Hírdetés

Az ASF két hete még azt javasolta, hogy a kgfb-árakat a tavaly márciusi szinten fagyassza be a kormány, a döntést azonban akkor elnapolták, később pedig az ASF az idei – a márciusi áremelés előtti – referenciaárak alkalmazására tett javaslatot.

Az intézkedéstől a piac megnyugtatását és a kgfb-árak drasztikus növelésének megelőzését remélik miután március közepén az ASF fizetésképtelenség miatt bevonta a kgfb terén piacvezető Euroins Romania biztosító működési engedélyét, és csődeljárást kezdeményezett ellene.

Az Astra (2015), Carpatica (2016), és City Insurance (2021) után az Euroins nyolc év alatt már a negyedik nagy biztosító, amely tönkrement Romániában, valamennyiük portfóliójának jelentős részét a – dömpingáron kínált – gépjármű-felelősségbiztosítások tették ki. A bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »