Fél Európa Csollány Szilveszterre emlékezik most

Fél Európa Csollány Szilveszterre emlékezik most

Olimpiai bajnoktársak és az európai sportági szövetség is lerója kegyeletét Sydney aranyérmese előtt.

Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász halálát követően sorjáznak a megemlékezések a közösségi médiában, a Magyar Nemzet kedden ezekből gyűjtött egy újabb csokrot:

Tóth Krisztina hétszeres Eb-aranyérmes teniszező egy 1996-os, atlantai olimpiai emlékét elevenítette fel.

  • „Az olimpiai faluban, a magyar csapatiroda mellett volt egy pingpongasztal, sokat játszottunk akkor (néha beszálltak a kézis csajok is, a hangulatot, ugye, nem kell ecsetelnem), egész ügyes volt, imádott játszani, kapott tőlünk egy »butter« pólót, úgy örült neki, mint egy gyerek. Minden kínait ismert, kérdezte, hogyan kell pörgetni, kérte, hogy tanítsuk meg szerválni, mindent tudni akart. Négy évre rá Sydney-ben az olimpiai falu éttermében majd’ minden délben összefutottunk, naponta egy joghurtot evett, ennyi fért bele, hogy tartani tudja a súlyát, és minden kaja után elmondta, hogy ő olyan éhes, mint az állat, de pár nap múlva olimpiai bajnok lesz, és akkor az összes létező hamburgert felzabálja majd.”

Spiller István, az MTI korábbi tudósítója is fontos személyes emléket őriz róla.

  • „Sydney-ben saját szememmel láttam, hogy az egyik edzésen cimborád, versenytársad, Supi, Supola Zoltán azt lesi, hogy a folyosón mikor jön a görög rivális. Te, benn a csarnokban csináltad az erőelemeket. Majd, amikor Supi jelzett, hogy érkezik a görög, Te olyan testtartást vettél fel, hogy gyakorlatilag minden emberi izomzat látszódott rajtad. Elementáris volt, és elementárisan hatott a görögre, amint meglátott a csarnokba belépve. Majd jött az olimpiai döntő, ahol nem volt kérdés, ki nyer! Aztán, a finálét követően beszélgettünk, és szóltak, hogy el kell menned doppingvizsgálatra. Erre, a Rád jellemző lazasággal, odaadtad nekem az olimpiai aranyérmet – megőrzésre.”

Hírdetés

Nagy Tímea először Csollány Szilveszterrel együtt lett olimpiai bajnok.

  • Igaly Dia, Benedek Tibor és most Csollány Szilveszter. Mindhárman érmet nyertek Sydney-ben az olimpián. Mindhárman olimpiai bajnokok. Mindhárman már angyalok.”

Kammerer Zoltán kajaklegenda szintén…

Az Európai Tornaszövetség, az UEG a Twitter-oldalán emlékezett meg Csollány Szilveszterről:

  • „Szeretnénk kinyilvánítani őszinte részvétünket az egész magyar tornászközösség, valamint Szilveszter családja és barátai felé.”

Az 51 éves Csollány Szilveszter még decemberben került kórházba koronavírusos megbetegedéssel, azóta gép lélegeztette, teste hétfőn adta fel a harcot. Három gyermeke volt.

Berki Krisztián, a magyar tornasport utolsó olimpiai bajnoka Sydney gyűrűdöntőjével – „Szilas” gyakorlatával – búcsúzik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »