Fél a vereségtől a sakkvilágbajnok, inkább visszalépett a kihívás elől

Fél a vereségtől a sakkvilágbajnok, inkább visszalépett a kihívás elől

A sakkvilágbajnok Magnus Carlsent riasztja, hogy kikaphat, és már nem leli örömét a címvédő meccsekben.

A norvég nagymester egy YouTube-csatornás beszélgetésben e két okkal magyarázta, miért lépett vissza attól, hogy újfent harcba szálljon az orosz Jan Nyepomnyascsijjal, aki a nyáron megnyerte a világbajnokjelöltek tornáját, így egymás után másodszor is megszerezte a jogot a világbajnok kihívására.

Carlsen a tavalyi párharcban simán legyőzte orosz riválisát.

Visszalépése nyomán Nyepomnyascsij jövőre a világbajnokjelöltek idei versengésében másodikként végzett kínai Ting Li-zsennel ülhet majd asztalhoz.

„A vereségtől való félelmem az egyik nagy oka annak, hogy nem játszom világbajnoki címmérkőzésen, ez nem igazán jelent már számomra örömet.

Hírdetés

Az egyetlen alkalom, amikor élveztem a vb-döntőt, az amerikai Fabiano Caruana elleni 2018-as párharc volt

– jelentette ki a 31 éves norvég, aki 2013-tól ül a sakkvilág trónján, miután legyőzte az indiai Viswanathan Anandot. Azóta négyszer védte meg a címet.

A sportág nemzetközi szövetsége, a FIDE által közzétett

legfrissebb világranglistát Carlsen 2861 Élő-ponttal vezeti Ting (2808) és Nyepomnyascsij (2792) előtt.

A rangsorban legjobb magyarként Rapport Richárd a tizenharmadik 2754 ponttal.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »