"Féktelen harag" a Néppártban, patthelyzet Brüsszelben: ma aligha lesz döntés a Bizottság elnökéről

"Féktelen harag" a Néppártban, patthelyzet Brüsszelben: ma aligha lesz döntés a Bizottság elnökéről

„Úgy tűnik, a  mai EU-csúcs véget is ért, mielőtt elkezdődhetett volna”foglalja össze a helyzetet a Politico. Az Unió vezetői azért persze kilenc óra körül tárgyalóasztalhoz ülnek. Ám az eleve három órás késéssel induló tanácskozásnak ma aligha lesz kézzelfogható eredménye. 

A jelek szerint Angela Merkel nem mérte fel jól saját pártcsaládjának várható reakcióját arra, hogy elengedte saját csúcsjelöltjük kezét.  Az Európai Néppárt vezetőinek nagy része a portál információi szerint felháborodottan utasította vissza, hogy a G20-as oszakai csúcson Merkel, Macron és Tusk megállapodott arról: a néppárti Manfred Weber leléptetésével a szocialista Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság elnöke.

A portál úgy tudja, a konzervatívok közvetlenül a mai EU-csúcs előtt találkoztak, hgy megvitassák a kialakult helyzetet. A megbeszélésen a többség hevesen vitatta az oszakai paktum létjogosultságát,

a Politico forrásai egyenesen „féktelen haragról” beszéltek. 

Diplomatikusabb hangnemben, de számos európai vezető is kijelentette, hogy Timmermanst nem tartják alkalmasnak a pozícióra. Orbán Viktor mellett így nyilatkozott, Andrej Babis cseh, Bijko Boriszov bolgár, Andrej Plenković, horvát, Mateusz Morawiecki lengyel, és  Leo Varadkar ír kormányfő is. A Politco szerint nekik  

Hírdetés

„több, mint elég szavazatuk van ahhoz, hogy megtorpedózzanak bármilyen egyezséget.”

Az Európai Bizottság elnöke ugyanis csak az lehet akit  28-ból 22 tagállam támogat, melyek együtt az uniós lakosság legalább 60 százalékát képviselik. 

Merkel baloldallal szembeni váratlan engedményeit sokan azzal magyarázzák, hogy a német kormánykoalícióban szüksége van a szociáldemokraták támogatására. Sokan úgy látják, hogy hazája, illetve saját pártja érdekeit most előbbre helyezte, mint európai pártcsaládjáét. 

A Poliico-nak egy EU-s diplomata úgy nyilatozott: a felháborodás fő oka az, hogy az oszakai paktum 

„jó Németországnak, de nem jó a Néppártnak.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »