Fékezés nélkül csapódott be a busz

Fékezés nélkül csapódott be a busz

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy ellentétes információk láttak napvilágot arról, hogy hányan voltak a buszon. A tárcavezető szerint 52 utas és két sofőr volt a hivatalos utaslistán, azonban a túlélők beszámolói szerint ennél többen, akár hatvanan is lehettek a buszon. Annyit lehet tudni, hogy a sofőr éjfél előtt néhány perccel vesztette el az uralmát a gépjármű felett, ezt követően szalagkorlátnak ütközött, majd egy felüljáró pillérének csapódott. – A busz elején tűz ütött ki, amely gyorsan terjedt, hamar fullasztó füst telítette be a buszt – közölte a könnyeivel küszködő külügyminiszter.

Szijjártó szerint most még nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát, az olasz rendőrök nem találtak féknyomokat a helyszínen. Az eddigi információk szerint 16 égtek bent az autóbuszban, de Szijjártó nem zárta ki, hogy tovább emelkedik az áldozatok száma. Egy utast mesterséges kómában tartanak, emellett két nagyon súlyos sérültről tud a külügyminisztérium. További tíz súlyos sérültet és tizenhárman könnyebben sérült diákot kórházban ápolnak. Tizenkét utas sértetlenül szállt ki a buszból, ők jelenleg egy veronai hotelben vannak, pszichológusok foglalkoznak velük.

Hírdetés

– A milánói főkonzul már hajnalban a helyszínen volt. Két tapasztalt diplomata is elindult Budapestről, egyik olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, a másiknak válsághelyzetek kezelésében van nagy tapasztalata – hangsúlyozta Szijjártó. Emellett a mentőszolgálatokat vezető főorvos is a helyszínre indult és a Heim Pál gyermekkórház is felkészült a sebesültek fogadására. Az olasz miniszterelnök és külügyminiszter részvétét fejezte ki. A hazatérés minden költségét a magyar kormány állja.

A sérülteket három veronai kórházban látják el. A veronai polgármester közbenjárásával sikerült szállodai szobákat is foglalni azok közelében. A balesetet szenvedett busz utasainak hazatéréshez szükséges okmányok a helyszínen vannak, a jól lévő gyerekek hazatérhetnek. A magyar konzul a sérülteket ellátó két kórházban már volt, épp a harmadikba tart. A szülők a milánói konzulátus ügyeleti számát tudják hívni, azon érdeklődhetnek arról, hogy gyerekük érintett-e. Ez a következő: 0039-339-62-19-517

A külügyminiszter részvétét fejezte ki, a baleseti mentésben segédkezőknek pedig megköszönte a helytállást.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »