FEKETŐ-GYŐR PORTRÉ TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL

FEKETŐ-GYŐR PORTRÉ TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL

Kezdjük a bulit – mint mindig – olvasással. Van ez a Fekete-Győr nevű LENINFIÚ, és most éppen ezt írta a facebookjára:

Momentum+Európa=Jövő

FEKETE-GYŐR ANDRÁS

Facebook

El fogjuk kobozni az ezermilliárdos Orbán Viktor lopott vagyonát, hogy visszaadjuk azoknak, akiktől elvette: a magyaroknak.

„Két éve született egy közösség Magyarországon. Fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, családosok és egyedülállók, alkalmazottak és nyugdíjasok, akik hisznek abban, hogy Magyarországnak van jövője, és nem is akármilyen. Hogy a hazánkból lehet olyan hely, ahonnan nem csak elmenni érdemes, hanem ahol igazi otthonra találhatunk. Ahol a lehetőségeinknek nem a politika, hanem csak a tehetségünk és szorgalmunk szab határt. Ami nem Közép-Kelet-Európa sereghajtója, hanem éllovasa. Két éve egy olyan közösség született, ahol az emberek cselekedni, tenni is hajlandóak azért, amiben hisznek.

Ez a közösség a Momentum.

A Fidesz fél tőlünk, ezért ránk eresztette a szolgalelkű bürokratáit. A Momentum azonban nem fog meghátrálni. Kirúgathatják a párttagjainkat az állásukból, fenyegethetnek minket, elvehetik az állami támogatást, mi kitartunk, és ott leszünk, amikor összedől a félelem és elnyomás rendszere. El fogjuk számoltatni őket a lopott milliárdjaikkal, el fogjuk kobozni az ezermilliárdos Orbán Viktor lopott vagyonát, hogy visszaadjuk azoknak, akiktől elvette: a magyaroknak.

Most két világ versenyez egymással. A politikusbűnözőké, akik az urak és szolgák országát akarják újraépíteni. Akik elveszik az országot sokaktól, hogy odaadják keveseknek.

A másik világ a miénk, akik azért küzdünk, hogy minden magyar úgy élhessen, ahogy akar – függetlenül attól, hogy Budapesten vagy Ózdon született, hogy kit szeret, vagy hogy szegények-e vagy gazdagok a szülei. Hogy amiért a polgárok pénzt adnak az államnak, azt utána ne ellopják tőlük, hanem a jövőjükbe fektessék. Hogy a kormány senkit ne éheztessen se a határon, se a határokon belül.

Magyarországnak 1848-ban, 1956-ban, 1989-ben is sikerült változtatnia a sorsán. A történelem hősei azt üzenik nekünk, hogy küzdeni kell, küzdeni érdemes.

A változás csak cselekvő politikusoktól, hétköznapi emberektől és civilektől jöhet el, akik nem alkusznak meg, nem fordítják el a fejüket, ha igazságtalanság történik. Akik harcolnak akkor is, ha ez a nehezebb út. A változás csak tőlünk jöhet. A változás mi vagyunk. Ez a cselekvő erő, ez a Momentum-generáció.

Senki nem akarja nálunk jobban, hogy ez az ország minél boldogabb hely legyen, és senki nem fog nálunk keményebben küzdeni érte.

Mi ezt ajánljuk Magyarországnak. Tartsatok velünk!” 

Jó mi? A címet emelném ki először: 

MOMENTUM+EURÓPA=JÖVŐ 

A mindenségit neki, honnan ilyen ismerős ez? Megvan!

SZOVJETHATALOM+VILLAMOSÍTÁS=KOMMUNIZMUS

Hát ez az! Tessék, a történelem megint berúgta az ajtót, és megismételte legszánalmasabb performanszait.

Megjött ez a Fekete-Győr, és újra hozza a leninfiút. Már a nagypapija hajdani bőrkabátját is elővette a naftalinból, és a vagyonelkobzás az egyetlen, ami eszébe jut. Mi más? Egyrészt ennyi esze van éppen, másrészt, tudjuk, a kommunistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből.

Hírdetés

Nyitásnak persze „Orbán ezermilliárdos vagyonát” kell majd elkobozni (ahogy közelednek majd a választások, lesz az az ezermilliárd még tízezermilliárd is), aztán majd meglátjuk. Az „ezermilliárdos vagyonoktól” vezet a legrövidebb út a kulákokig, ez a Fekete-Győr nevű pitiáner bűnöző nagyjából ennyit értett meg a világból, és ennyit hozott otthonról. És hát látjuk, lehajoltak a fiúk az apróért is. A kampánytámogatásukat szétosztották egymás házi cégei között, aztán utólag próbáltak meg számlákat legyártani a dologhoz. S amikor lebuktak, teleordították a világot, hogy őket itten „báncsák” meg „elnyomják”, itt a diktatúra.

Na, idefigyelj Fekete-Győr, te pitiáner szarjankó: neked egyetlen dolog hiányzik a szánalmas, unalmas és teljesen felesleges életedből: egy kis diktatúra. De valódi ám! Olyan, amilyet a becstelen, rohadt tolvaj nagyapád csinált és épített és működtetett, egészen addig, ameddig már az elvtársainak is szemet szúrt, hogy túl sokat lop a proletár internacionalizmus és a közösségi tulajdon nevében, és kirúgták még a pártból is. A PÁRTBÓL!

A legrészletesebb összefoglalót a te kedves nagypapidról a kurucinfo írta meg, itt:

https://kuruc.info/r/9/184533.

Érdemes elolvasni, annak ellenére is, hogy a szokásos, obligát, kurucinfos zsidózás ebből sem hiányozhat sajnos. De attól eltekintve alapos és jól dokumentált kis munka ez, remekül kirajzolja azt a közeget, ahonnan te megérkeztél a divatosan nyírt szakállkáddal és az elkobzások ellenállhatatlan vágyával.

S látjuk, a legfontosabbat már eltanultad nagyapitól: lopni már tudsz.

Ez a helyzet veled, Fekete-Győr. Poétikusan ifjú korod ellenére már most egy ócska gazember vagy, s ami ennél sokkal rémisztőbb, menthetetlenül hülye, képességtelen, de legalább küldetéstudatos leninfiú. Egy szar komcsi vagy, na. Von haus aus. S ha már 1989-et emlegetted, hát igen. Akkor jöttünk mi, hogy véget vessünk a rohadt nagyapád rohadt rendszerének. A diktatúrának, ami valóban az volt, és akkor minden tettünknek volt valódi tétje. S lám, eltelt harminc év, és megérkezett a benned tovább élő rohadt nagyapád, diktatúrát delirál, és vagyonokat akar elkobozni. Hát tényleg nincs új a nap alatt. De remélem nem hiszed el, hogy ha nem féltünk a nagyapádtól, aki mögött mégis csak itt állt egy valódi diktatúra, az összes erőszak szervezetével, munkásőrségével meg a megszálló szovjet csapatokkal, akkor majd tőled megijedünk, te kígyóvállú kis pöcs?

(p.s.: álljon még itt kordokumentumként egy kis válogatás a Fekete-Győr elkobzós-leninfiús írása alatt fellelhető kommentekből:

pollip 2019. február 18. 07:55

Jogos a kérdés. Ők csak úgy odamennek és elvesznek valamit!

Egyébként csodálkozom, hogy elhiszik az ezer milliárdot:-)))))))

nagyot akartak mondani, pedig kevesebb hihetőbb lenne, de tudjuk, hogy nem volt lopás.

 

hátakkor 2019. február 18. 08:02

„Ahol a lehetőségeinknek nem a politika, hanem csak a tehetségünk és szorgalmunk szab határt. „

FeGyőr elég korlátos mind háromból.

hátakkor 2019. február 18. 08:03

Sámueltiborok rontanak be szerkesztőségekbe party kellékeket meggyújtva, behajigálva.

Senye Péter 2019. február 18. 08:05

„…ezermilliárdos Orbán Viktor lopott vagyon…” – az összeget és az eredetét honnan szedi ez a szélütött?

hátakkor 2019. február 18. 08:06

Cseh Katka családi cégétől sikerült már visszaszerezni a tízmilliókat? Sikerült befogadtatni a kampány után gyártott számlákat?

hátakkor 2019. február 18. 08:08

Haris Éva több száz jelölt közül találta meg FeGyőrt a feladatra.

vendelin 2019. február 18. 08:08

Gondolom, a Momentum féle „elkobzás” „európai és demokratikus” módszer. A kampánytámogatással elszámolni viszont „vegzálás”.

Kösz, Fegyőr. De ha ti vagytok Európa és a jövő, akkor inkább Magyarország és a múlt. 

hátakkor 2019. február 18. 08:29

Tavaly ilyenkor ugye az az volt a koncepció, hogy bejutnak a Parlamentbe, arra jár 750 millió állami támogatás és abból végtörlesztik a diákhiteleiket ezek a zsúrpubik. )


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »