Feketemunkások miatt szüneteltették a berlini Tesla-gyár építését

Feketemunkások miatt szüneteltették a berlini Tesla-gyár építését

Egy hatósági ellenőrzés során feketemunkásokat találtak a Berlin mellett épülő Tesla autógyár építkezésén a német környezetvédelmi ellenőrök.

A vizsgálat idejére ideiglenesen leállították a Gigafactory építési munkálatait, de azok április közepe óta folytatódhatnak – számolt be a német ZDF televízió Frontal 21 című riportműsora, idézi a Hirado.

Elon Musk, a Tesla alapító-igazgatója kiakadt a német közszolgálati média csúsztatásain.

Az elektromos járműveiről ismert amerikai Tesla német alvállalkozói feketemunkásokat alkalmaztak a berlini Berlin–Grünheide városrészben zajló építkezésen, számolt be a német közszolgálati ZDF televízió Frontal 21 című műsora, valamint a Business Insider üzleti magazin.

A német környezetvédelmi hatóság szakemberei március 25-én vizsgálódtak az építkezésen, amikor a csatornacsövek lefektetésével megbízott alvállalkozónál több tucatnyi illegális munkavállalót találtak.

A környezetvédelmi minisztérium ekkor elrendelte az építkezés leállítását.

Hírdetés

„A munkálatok befagyasztása 2021. március 26-tól április 12-ig tartott. Akkor ismételten megadtuk a jóváhagyást az építkezés folytatására” – idézte a minisztérium válaszát a Focus Online.

Elon Musk, a vállalat alapító-igazgatója a Twitteren védte meg a németországi építkezést (és saját magát), amikor azt írta egyik bejegyzésében:

„Ez igen, szégyen a ZDF informátoraira!”

Az autógyár ügyvezető igazgatója egy blogbejegyzést is mellékelt, amelyben a német közszolgálati televízió beszámolójának pontatlanságát bírálták.

Elon Musk korábban úgy nyilatkozott, hogy a

Berlin mellett épülő első európai Tesla-gyár tízezer embernek ad munkát.

Hamarosan a Tesla Gigafactory lesz a világ legnagyobb akkumulátorgyára, és a gyártás 2021. júliusára tervezett megkezdése után az egész kontinenst innen látják majd el elektromos autókkal.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »