Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A szentmise kezdete előtt virágkapu alatt vonultak be a cikluskezdő osztályok a templomba, majd Péter Arthur főesperes-plébános a magyar kormánynak és az RMDSZ képviselőinek is hálát adott a mise kezdetén, hogy újraalapíthatták az iskolát, amely most már hivatalosan és teljes joggal működhet. A szentmisét Lukács Imre Róbert általános helynök atya mutatta be, amelyben Isten áldását kérték az új tanévre, majd felolvasta Kovács Gergely érsek atya üzenetét, amelyet a katolikus iskola közösségének címzett. Ebben úgy fogalmazott az egyházi elöljáró, hogy ez az iskola nem csak egy intézmény, hanem egy közösségnek, egy városnak és egy egész egyházmegyének a régi vágya, imádsága és kitartása”. Hozzátette, a főegyházmegye a tanügyi törvény szellemében kezdeményezte az iskola létrehozását, és több mint félezer család kérése egyértelmű jele volt annak, hogy Marosvásárhelyen él az igény a katolikus oktatásra.
Tamási Zsolt igazgató sorra adta át az előkészítő osztályos diákoknak a tanintézet nyakkendőjét, amelyet büszkén tett a nyakukba tanítójuk. Az ünnepségen részt vett a magyar kormány részéről Illés Boglárka kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár és Dolhai István főkonzul, a Csíkszeredai Főkonzulátus vezetője is. Az összefogás ereje, a közös akarat, a kitartó munka, a hely szelleme megteremtette a lehetőségét annak, hogy ismét önálló intézményként működjön” – fejtette ki beszédében Illés Boglárka, a magyar kormány képviselője.
Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei vezetője tolmácsolta a szövetség üzenetét, hangsúlyozva, a katolikus iskola a közösség lelke. Tamási Zsoltnak hitét és önzetlen odaadását köszönte meg, amely nélkül ma nem lenne ünnepi tanévnyitó a katolikus iskolában, hiszen iskola sem lenne. A közösség pedig vastappsal jelezte, egyetért Csibi Attila Zoltán Tamás Zsoltot méltató szavaival. Szabó Ödön, az RMDSZ oktatásügyi szakpolitikusa Szabó Ödön, az RMDSZ oktatásügyi szakpolitikusa is felszólalt, azt a türelmet emelve ki beszédében, amelyet a közösség tanúsított az iskola újraalapításában, hiszen senki sem értette igazán, hogy miért gördítenek folyton akadályokat az iskola ügye elé, mely akadályokat nem mindig tudtak leküzdeni. Hozzátette, bátorság és hit kellett ehhez, mert néha ugyanahhoz az emberhez kellett visszamenni egy engedélyért, aki azelőtt megakadályozta, hogy az intézmény létrejöjjön.
Tamási Zsolt könnyeivel küszködve idézte fel az elmúlt tíz évet, amelyben kétszer is felszámolták a katolikus iskolát. 2017-ben az egyik diákunk elmondta, nem azért aggódtak, hogy nincs meg a házi, hanem azért, hogy nincs meg az iskola. Ma, a tanügyi sztrájok és bojkottok közepette számomra sokkal fontosabb, hogy megvan az iskola, és ezért ragaszkodtam ma ahhoz, hogy együtt ünnepeljünk” – fogalmazott Tamási Zsolt, aki megköszönte az őket befogadó Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, hogy támogatták a katolikus iskola identitásának megélését.
Az iskolaigazgató beszédét két fontos mozzanattal zárta: levette a fekete szalagokat az iskolazászlóról, és becsengetett – de nemcsak az új tanévre, hanem az újraalapított Római Katolikus Líceumba, majd a magyar himnusszal véget ért a közel kétórás ünnepség, amelyen türelmüket is bizonyíthatták az iskola legkisebb diákjai.
Forrás: Székelyhon
Fotó: Soós Zoltán hivatalos Facebook-oldala
The post Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



