Mint már beszámoltunk róla, a március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából a Pozsonyi Magyar Nagykövetség Ipolyságon tartott ünnepi állófogadást. Az esemény részeként rangos magyar állami kitüntetések átadására is sor került. A díjazottak közt volt a Szövetség a Közös Célokért tagszervezetének, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke is. Fekete Irén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök nevében Balogh Csaba nagykövettől.
Mint a laudációban elhangzott, mindig pedagógusnak készült, 2010-tól vállalt tisztséget a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében. Nyolc éven át a komáromi területi választmány elnökeként tevékenykedett, majd négy éven át a civil szervezet központi irodáját vezette. 2018-ban választották az SZMPSZ országos elnökévé. Jelenleg a második ciklusát tölti a szakmai civil szervezet élén.
Balogh Csaba nagykövet adta át a kitüntetést (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A felvidéki magyar oktatás ügyét a közösség megmaradásának egyik legfontosabb zálogának tekinti – hangzott el az ipolysági városháza dísztermében tartott ünnepségen.
Pedagógusként és közéleti szereplőként is példaképe a fiatal értelmiségieknek.
A felvidéki magyarok körében végzett több évtizedes odaadó oktató-nevelő munkája, a felvidéki magyar pedagógusok szakmai fejlődését és a Kárpát-medencei pedagógusszervezetek együttműködését elősegítő tevékenysége, valamint gyermek- és értékközpontú közösségépítő szolgálata elismeréseként adományozták neki a rangos kitüntetést.
A díjazottak: Fekete Irén, Vadkerti Imre, dr. Nándor Orsolya és Kubina Gabriella (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A kitüntetés átvétele után Fekete Irén kiemelte, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének átvétele nem csupán elismerés, hanem erkölcsi kötelezettség is. „Ez nem pusztán egy ember munkájának szól, hanem egy közösség szolgálatának elismerése” – húzta alá az SZMPSZ elnöke.
A pedagógusok hivatását nemzetépítő munkának tekinti, melynek lángja 1848 tavaszán lobbant fel. Sorsformálónak nevezte, hiszen ők nevelik a jövő magyarjait.
„Ez a kitüntetés nem személyes diadal, hanem a közös eredményeink elismerése, melyben benne van a pedagógusaink áldozatos munkája, rendíthetetlen kitartásuk, a közösségünk hite és összefogása” – nyilatkozta Fekete Irén a Felvidék.ma megkeresésére a díjátadás után.
Gratuláció a díjátadás után (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mint portálunknak elmondta:
a pedagógusok munkája egyfajta szolgálat, amit csak hittel, erővel, becsülettel, hűsséggel lehet végezni.
Mindezek igen fontosak napjainkban, amikor a kisiskoláinkért harcolunk.
A március 17-ei eseményről bővebb összefoglaló ITT olvasható, a képriportunk ITT tekinthető meg.
Szerkesztőségünk nevében is gratulálunk az elismeréshez!
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


