1995-ben találkoztam Fekete Gyula íróval. Illetve nem is, mert már három évvel azelőtt meghívtak a szegedi vendéglőbe, ahol Raffay Ernő, Bíró Zoltán és Domonkos László társaságában hallgathattam megfontolt, bölcs szavait. Akkoriban én még kissrác voltam, csendben üldögéltem, leginkább próbáltam elcsípni valami bölcsességet. Szemléletben, nézőpontban a nevezettekkel egy platformon álltam, olvastam a népi írókat, lelkesedtem a népi Magyarországért, a saját útért. És persze Fekete Gyuláért, aki akkor már évtizedek óta folytatta szélmalomharcát a magyar megmaradásért. Mert kár lenne eltagadni, hogy hiába pörölt a hatóságokkal, mutatott utat, írt komplett családvédelmi tervezetet, a hozzá hasonló nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek érdemben nem tudták befolyásolni a döntéshozókat.
Fekete Gyulával 1995-ben interjút készítettem, a Duna Televízió Esti kérdés című műsora számára. A magyarság fogyásáról, önpusztításáról beszélgettünk. Sok szám hangzott el, döbbenetes adatok kerültek elő abortuszról, öngyilkosságról. Szerencsére a felvétel megmaradt, onnan másolom ki Fekete Gyula tételmondatát: „Olyan még a világtörténelemben sem volt, hogy egy békés korszakban közel negyven éve tartson a társadalomban az egyre mélyülő népesedési hullámvölgy.” És hogy az örökké károgó ellenzéket megnyugtassam, Fekete Gyula szót ejtett a kivándorlásról is, szóval nem a Jobbik és Fekete-Győr találta fel a spanyolviaszt, az elmúlt száz évben magyarok százezrei hagyták el folyamatosan a szülőföldjüket. Akkor leginkább kényszerűségből, mostanában jóval árnyaltabb a helyzet.
Ennek a beszélgetésnek a velejét a jó és a rossz kormányzati intézkedések közötti különbségtétel jelentette. Mert az író kíméletlen őszinteséggel számba vette az akkori (Horn Gyula vezette) kormány balfogásait. Szót ejtett a családokat sújtó megszorításokról, a gyed és a családi pótlék elleni küzdelemről, arról, hogy „gyermekbírsággal” lehetetlenítik el a további születéseket. Emlékszünk még arra, amit Fekete Gyula is felidézett, hogy ekkor – 1995-ben – a gyermekeket nevelő családok átlagos adóterhe egyetlen esztendő alatt megkétszereződött, sőt, öt-hatszoros adóemelkedésre is akadt példa?
Innen indultunk tehát. Az ember- és magyarellenes politikától. Az 1994-es kormányváltás után újra mozgásba lendült kommunista hálózattól, a jóléti intézkedésnek álcázott esztelen osztogatástól, a Bokros-csomagtól, az állami vagyon ellopásától. Emlékszem, ahogyan az író szenvtelenül, érzelmek nélkül vette számba a tényeket. Látszott rajta, hogy sokszor, sok helyütt felsorolta már a számokat, a pusztítás mértékét igazoló adatokat. És szavaiból mégsem a reménytelenség, hanem a tenni akarás csendült ki. Mintha fel akarta volna rázni a társadalmat: még nem késő, soha nem késő, változzatok meg, emberek! „Ez csak akarat és elhatározás kérdése” – emelte fel a szavát, amikor arról kérdeztem, a pusztítás korszakából hogyan léphetünk át a megmaradás korszakába. „Nem tudatos ez a pusztítás. Akarva-akarattalanul mégis azt szolgálják sokan, és bár nem tudják, nincs tudomásuk róla, mégis a túloldalra sodródtak. És a pusztítás ereje – egzakt módon kimutathatóan – az utóbbi négy évtizedben nagyobb, mint a megmaradásé.”
Abból a szempontból is tanulságos visszahallgatni a beszélgetést, hogy Feketét semmiféle pártsovinizmus nem jellemezte. „Lenni vagy nem lenni? Itt a pártkérdés már nem számít.” Ebben is igaza volt. Emlékszünk, hogyan fogalmazott Orbán Viktor az évértékelőn? „Nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer. Nekünk az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer. Én azok közé tartozom, akik mélyen meg vannak győződve, hogy minden magyar gyerek jobban élhet majd, mint a szülei, és hiszem, hogy nagy többségük élni is tud ezzel a lehetőséggel. Mi vagyunk az a közösség, amely mindig is azt akarta, hogy minden magyar ember élete számítson, és mindenkinek legyen helye a magyar jövőben.” Fekete Gyula is mondhatta volna.
De mondott ő mást akkor. „Természetesen nem lehet rendeleti úton elősegíteni, hogy szüljenek a nők. Csak nem kéne agyonverni a családokat, a gyerekektől mindent elvenni, ami a jövőben őket illeti. Sokféle módja lenne, hogy a politika az igazságosabb tehermegosztást segítse. A gyermek hihetetlen érték, értelmet ad az életünknek. Ha az emberek természetesen akarnak élni, hát éljenek természetesen. Ha azonban megadóztatják őket, ha csavarják a prést, akkor hatnak a viselkedésükre is. Mi most annak a levét isszuk, hogy harminc-harmincöt éve megkezdődött ez a folyamat. Akkor megraboltuk, felzabáltuk a jövőnket, ebből származnak mostani bajaink.”
Istenem, de jó leírni: ezen túl vagyunk. Azt meg olyan rossz leírni, hogy Fekete Gyula meghalt, és nem élhette meg álma valóra válását: hogy újra nemzeti kormány vezeti Magyarországot, amely a család, a gyermekek, az élet pártján áll.
Zárjuk az utolsó idézettel: „Minden káros folyamatnak van egy gyökérzónája: az erkölcsi bomlás. Ebből azonban az orvoslás iránya is látszik. Hit kell, vallásos hit vagy jövőbe vetett hit, mindegy, csak hit legyen. Anélkül az ember elzüllik. És nemzettudatra is szükségünk van: az egymáshoz tartozás felelősséget is jelent. A jövőre, annak örömeivel, nehézségeivel együtt csak így szabad tekinteni.”
Szentesi Zöldi László – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
