Fekete-Győr teste

Fekete-Győr teste

A Momentum létrehozza a „cselekvés köreit”. A mondat két része ellentmond egymásnak, a cselekvés, vagy bármi munka nem domináns jellegzetessége ennek a társaságnak. Ezen kívül Fekete-Győr András megígérte tegnap, hogy „csak a testükön keresztül” fordítható az ország Kelet felé.

Augusztus 20-a volt tegnap. Nemzeti ünnep. Amikor tisztelgünk Szent István király előtt. A magyar államot éltetjük. A miénk, ez így természetes. Emlékezünk a múltunkra, fejet hajtunk hőseink előtt.

Lehet azon is gondolkozni ilyenkor, hogy István útja volt-e az igazi, vagy Koppány vezéré? Esetleg a kettő összeegyeztethető is lehetett volna? Mert a választás nem István vagy Koppány, hanem István és Koppány? Talán igen, talán nem. A múlt döntései már megtörténtek. Szobrokat is lehet döntögetni, de változik ettől bármi?

Augusztus 20-a volt tegnap, a mi ünnepünk. Ilyenkor a nagyjaink napi politikai kihasználása nem túl ildomos, még ha gyakori is. Botka László MSZP miniszterelnök-jelölt (ha még az) Szent Istvánra hivatkozva mondta, hogy most Nyugat és Kelet között van választás.

A „demokratikus ellenzék” sokrétű, de valamiért Fekete-Győr András Momentum elnök is ugyanezt a szlenget használta. A Momentumnál az a jó, hogy amíg a szocialisták simlisek, ezek szimplán gyagyák.

Azok is olyanok, akiket odavezényelnek hozzájuk megrendelőik. Most muszáj néhány idézetet közzétennem a tegnapi rendezvényekről.

Benedek Márton, az Együtt egyik alapítója, amúgy Göncz Árpád unokája, amitől az ember nyilván azonnal demokrata lesz: „Kössünk szövetséget az Európát progresszívan megváltoztató erőkkel, a franciákkal és a németekkel.”

Lukácsi Katalin, a KDNP-ból kilépett nagyon demokrata: „A népen múlik a demokrácia, a nép szócsöve pedig a média, ezért támogatnunk kell azokat a lapokat, amiket még nem darált be a média”.

Hírdetés

Na, mély lélegzet! Mert most jön a java!

Maga Fekete-Győr András is felszólalt tegnap. Ő azt mondta, hogy a Momentum létrehozza a „cselekvés köreit”! Ezt úgy tessék érteni, hogy „a párt kis csapatokkal helyi szintű problémákat akar megoldani a következő időszakban”. Milyen problémákat?

Tudnak-e rendelnek egy sört egy romkocsmában? Vagy szakértői bizottságot hoznak létre ahhoz, hogy kiderítsék, hatan ráférnek-e négy székre? Aztán megbeszélik ennek lelki konfliktusait?

Donáth Anna, a Momentum társadalmi felelősségvállalási projektjeinek felelőse szerint erre azért van szükség, mert „az egymás iránti szolidaritást kell erősíteni, erre alkalmasak a cselekvés körei”.

Még mindig vegyenek levegőt.

Csak a lőtéri kutyát sem érdekli.

Fotó: facebook.com

Máté T. Gyula – ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »