Fekete-Győr: Tegyenek börtönbe, ha akarnak! Most már tényleg egy hajszál választ el tőle

Fekete-Győr: Tegyenek börtönbe, ha akarnak! Most már tényleg egy hajszál választ el tőle

A NER első politikai elítéltjeként, saját elhatározásból úgy döntöttem, hogy ez lesz az utolsó felszólalásom ebben a sokkal szebb sorsra érdemes intézményben. Engem ültettek a vádlottak padjára, de ez a történet nem rólam szól

– fogalmazta meg hétfő délelőtti parlamenti búcsúbeszédében Fekete-Győr András, aki szerint "ez a történet a megfélemlítésről szól". A 24.hu emlékeztet, a Momentum országgyűlési képviselője azért veszti el mandátumát, mert a múlt héten felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban az egyik „rabszolgatörvény” elleni tüntetésen egy füstgyertyát dobott a rendőrsorfal felé.

Hat év eltelte után büntetése egy év börtön lett, két évre felfüggesztve, az ítélet pedig jogerős.

A momentumos ex-pártelnök beszédét úgy folytatta: "Azt hiszik, hogy a felfüggesztett börtönbüntetéssel el tudnak engem tántorítani attól, hogy ott legyek, amikor kimegy a nép az utcára?! Azt hiszik, hogy félek az újabb koncepciós eljárásuktól? Tegyenek börtönbe, ha akarnak! Most már tényleg egy hajszál választ el tőle".

"Életem végéig büszke leszek arra, hogy ez a korrupt, elnyomó, aljas rendszer elítélt engem azért, mert kiálltam Önök ellen és felemeltem a hangom. Annak a rendszernek, amely annyira fél, hogy börtönnel fenyegeti a tiltakozókat, meg vannak számlálva a napjai"

– jelentette ki az ellenzéki politikus, aki búcsúbeszédében azt is aláhúzta:

Hírdetés

A parlamentből én most önszántamból elmegyek. De nemsokára önök fognak.

Mint azt a közösségi oldalára feltöltött fotója is mutatja, beszéde után Fekete-Győr kivonult az ülésteremből, és a Momentum teljes frakciója egyetértőleg követte. Az országgyűlési képviselői mandátumát Cseh Katalin volt EP-képviselő veszi át.

Ismeretes, miután Fekete-Győr 2021 őszán megvált pártelnöki tisztségétől, frakcióvezetőként is leköszönt 2022 nyarán. Az elnöki székben előbb Donáth Anna, majd Gelencsér Ferenc követte. Idén júliusban Fekete-Győr András ismét elindult elnökjelöltként pártja tisztújításán, de végül Tompos Márton lett a liberális párt vezetője.

(Címlapkép: Fekete-Győr András – Donáth Anna/Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »